Molnár András: Zala megye pecsétje és címere 1550-2010 - Zalai gyűjtemény 69. (Zalaegerszeg, 2011)
IV. Vita Zala vármegye címeréről 1929-1949
az újabb adatgyűjtés sem járna eredménnyel, Zala vármegye lobogóját zöldfehér színben javasolta megállapítani.246 247 248 Az Országos Levéltár szakértőjének véleményét Zala vármegye címerével kapcsolatban az 1930. június 14-én felterjesztett (Fárajózsef által összegyűjtött) kiegészítő adatok sem változtatták meg, sőt, azok alapján 1930-ban készített újabb szakvéleményében a következőképpen minősítette a vármegye színeire vonatkozó adatokat: „annyira zavarosak és egymásnak ellentmondók, hogy azokból [...] a színeket megállapítani nem lehet”. Mindezekre való tekintettel azt javasolta, hogy a megye lobogójának színe zöld-fehér legyen.24 Zala vármegye Törvényhatósági Bizottságának 1931. december 9-i közgyűlése - Pálffy László négy nappal korábbi indítványára - napirendjére tűzte a belügyminiszter 1931. július 9-i leiratát (mely megsemmisítette a vármegye címerére és színeire vonatkozó 1929. évi határozatot), és egy öttagú (az indítványozót is magában foglaló) bizottságot választott a belügyminiszternek adandó válasz kidolgozására.-4” Pálffy egy héttel később az alispánhoz írott levelében sürgette a bizottság mielőbbi összehívását, és sérelmezte, hogy a tiszti főügyész nem került be a bizottságba, holott a kérdés — szerinte — „ha 1790-ig levéltáros dolga volt is, innen kezdve már a közjogász resortjába tartozik”. Pálffy itt kimondatlanul is azt kifogásolhatta, hogy a vele ellentétes állásponton lévő (az Országos Levéltár szakvéleményeivel, illetve a zöld-ezüst címerváltozat használatával egyetértő) főlevéltáros, Fára József lett a bizottság mellett az alispáni hivatal illetékes előadója.249 A „Zalavármegye” című lap 1931. december 25-i száma arról is beszámolt a címerbizottság megalakításáról szóló híradásában, hogy a közgyűlésen maga a főispán jelentette ki, miszerint „Zala vármegye címeréül a Pálffy László által feltalált, 1790-ben vésett pecsét címerábráját kell eredetiként és helyesként elfogadni”. Pálffy az újság számára így írta le Zala vármegye helyesnek vélt címerét: „búzavirágkék pajzsmezőben vízszintes ezüst csík, mely fölött vö246 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Az Országos Levéltár 1138/1929. sz. szakvéleménye. Keltezés nélkül. (Eredeti alispáni száma: 1931:29690.) 247 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Az Országos Levéltár 970/1930. sz. szakvéleménye. Keltezés nélkül. (Eredeti alispáni száma: 1931:29690.) 248 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Pálffy László levele az alispánhoz és indítványa. Pölöskefő, 1931. december 4., A közgyűlés jegyzőkönyvének fogalmazványa és gépelt másolata. Zalaegerszeg, 1931. december 9. (Eredeti alispáni számuk: 1931:30349.), vö. Zalavármegye 1931. december 10. (280. sz.) 2. p. 249 ZML Alisp. ir. Zala vármegye címere. Pálffy László levele az alispánhoz. Pölöskefő, 1931. december 16. (Eredeti alispáni száma: 1931:31645.) 65