Molnár András: Zala megye pecsétje és címere 1550-2010 - Zalai gyűjtemény 69. (Zalaegerszeg, 2011)

II. Vita Zala vármegye pecsétjéről 1836-1849

ző levelet küldötte;90 az abban felhívott törvények csak arról szóknak, hogy amely megyéknek pecsétjök nincs, kérjenek pecsétet őfelségétől; mi azonban pecsétet kérni nem fogunk, mert van, s annak körírását magyarul készíteni különös engedelem és kiváltság nélkül is szabadnak hisszük. De van ezenfelül egy gyakorlati példánk is, mely a kormánynak gyakorlathoz ragaszkodó embe­reit meggyőzheti igazságunkról. Ugyanis 1790. esztendő előtt a megye pecsétje az évnek feljegyzése nélkül vala kimetszve; a mondott évben újra metszették a megye rendei pecsétjöket, s a körírást az 1790. évnek feljegyzésével megtol- dották, s ez minden különös engedelem nélkül történt; ha tehát a körírásnak magyarra változtatása különös változtatásnak tekintetik, bizonyosan változta­tás volt 1790-ben annak az évszámmal lett megtoldása is; s minthogy akkor sem kértünk különös kiváltságot, azt most sem fogjuk tenni. Ez azonban csak nagyobb erősségül hozatott fel, mert határozatunk tisztán azon elvből indul ki, hogy semmi törvény ezt felsőbb engedelem tárgyává nem tette, s az egye­nes következése jussainknak és az 1836. esztendei törvényeknek s a t[öbbi]. Megírtuk mindezeket a helytartótanácsnak, s megírtuk azt is, hogy semmit sem kételkedünk, miképpen a helytartótanács is igazságunkról meggyőződve, a hirdetést teljesíti; mi azonban már az évnek kezdetétől ezen magyar körírású pecséttel tettleg élünk is, s hogy zavar ne támadjon, minden törvényhatóságot arról e gyűlésünkből tudósítottunk.”91 92 Zala vármegye tehát 1837 januárjától királyi engedély nélkül is használatba vette az új pecsétnyomót, s közel két éven át ezzel hitelesítette kiadmányait. (L.ásd a 26. képet!)’ Mielőtt azonban Kossuth Lajos Deák Ferenc idézett leve­le nyomán a „Törvényhatósági Tudósítások” című, kézírással sokszorosított lapjának 1837. március 17-ei számában közzétette a Zala vármegye magyar köriratú, új pecsétjének használatbavételéről szóló híradást,93 ez ügyben a helytartótanács 1837. március 7-én újabb leiratot intézett Zala vármegyéhez. A helytartótanács, abból kiindulva, hogy „a hivatalos pecsétekben minden változtatás csak azért is új pecsét alkotásának tekintendő, mivel az ily módon 90 Deák a helytartótanács 1836. augusztus 2-i leiratát mellékelhette leveléhez. 91 Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Kézirattár. Ms 4849/168. Közli: Váczy János: Deák Ferencz emlékezete. Levelek 1822-1875. Bp., 1890. 35-36. p., DFVM 2001. 1. köt. 185­186. p. 92 Az 1837. évi, magyar köriratú pecsét egyik legépebb lenyomata: ZML Zalavári hhlt. Fasc. 187. No. 14.447. (Zala vármegye közgyűlésének igazoló nyilatkozata. Zalaegerszeg, 1838. áp­rilis 30.) 93 KLÓM VI. köt. 947-948. p. 28

Next

/
Thumbnails
Contents