Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Közlemények Zalaegerszet történetéből - Farkas Csilla: Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap házépítési akciójának tervezete és megvalósulása Zalaegerszegen
vidéken pedig lehetőleg magasabban fekvő részen helyezkedjen el, hogy bel- és árvíz esetén se kerüljön veszélybe.28 Az építkezéseket nehezítette, hogy időközben már Magyarország is bekapcsolódott a 2. világháborúba. Nehézkessé vált a legfontosabb építőanyag, a tégla beszerzése. Előfordult, hogy az ONCSA részére kiutalt téglát a gyárakból a katonaság vitte el. Ilyen esetben a téglakiutalás helyett az égetéshez szükséges szén kiutalását kérték és kapták, melyet a vasútvonalaktól távolabb eső téglagyárakban égettek ki. A szén mellett a helyi tüzelőanyagok (napraforgó- és kukoricaszár, kukoricacsutka, venyige, rőzse stb.) révén az eredetileg tervezett 20 millió tégla helyett 26 millió darabot sikerült kiégetni. Használtak napon szárított vályogtéglát is, és egy érdekes technikai újítást, az ún. Sándor-féle téglát. Az anyagba szénport kevertek, a téglákat máglyába rakták, majd meggyújtva kiégették. Téglagyár nélkül így tudtak égetett agyag téglához jutni. Az építkezéseken vályogvető cigányokat is alkalmaztak, akik értették és tudták az olcsó házépítés minden csínját-bínját. A szalmafonatokkal körültekert karókat híg agyagba mártva és sűrűn egymás mellé helyezve készült az ún. polyás födém. Az elengedhetetlenül szükséges faanyagot a zsidótörvények által diszkriminált építőanyag kereskedők telepeiről pénzért szerezték be.29 Az alapok betonból vagy kőből épültek. A házakat szigetelték. A jó szigetelő- lemezek előállításához a vármegyékben az alispánok rongy gyűjtést szerveztek.30 A falazat anyaga - a városi építkezések kivételével - a legtöbb esetben vályog volt ugyan (részben az alacsony ár miatt, részben azért, hogy a kiszemelt család is kivehesse a részét a munkából), de mindig ragaszkodtak a kő vagy tégla alaphoz és szigeteléshez. A szobák gyalult fapadlós, a konyhák köves vagy téglás borításáról ugyancsak nem mondtak le, még akkor sem, ha emiatt hónapokat, féléveket csúszott az átadás. A külső kivitelnél - az egységes alaprajz ellenére - az adott tájegységi népi építészeti formáinak követését tűzték ki célul. Általában ragaszkodtak a nyeregtetős kialakításhoz, ahol a homlokzat folytatását jelentő oromfal - ha fából készült - olykor díszítőmotívumokat is hordozott. Ezek nemzeti, vagy vallási motívumok voltak: ritkábban országcímer, gyakrabban kereszt vagy kehely. A tetőanyagokban azonban már nem követték a helyi hagyományokat: az elterjedt nád-, zsúpvagy a felvidéki zsindelytető helyett kizárólag tűzálló anyagot, általában cserepet engedélyeztek. 28 Timon 1983. 436. p. 29 Uo. 30 Uo. 437. p. 386
