Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Közlemények Zalaegerszet történetéből - Csomor Erzsébet: "Szegények mindig lesznek köztetek..." A zalaegerszegi Ispita első másfél évszázada

nak élelmiszert osztottak, s találkozunk egy elhunyt „sánta koldusról maradott" javak elszámolásával: 4 forint 50 krajcár. Ezt követően nem tudni mi okból, hallgatnak a források. Tételezzük fel, hogy minden család asztalára jutott elegendő étel, biztosított volt a megélhetés a városban, s ha volt is néhány rászoruló, mindig akadt valaki, aki segítő kezet nyújtott nekik, ezért intézményes ellátásukra nem volt szükség. Majd csak 1778-ban találkozunk újabb adattal, amikor két zalaegerszegi végrendelkező gondolt nehézsorsú felebarátaira. Az egyik Istvánffy Farkas, aki az „egerszegi szegény koldusoknak" 150 forintot hagyott. A másik Hoppoch Györgyné, aki az Ispitabeli koldusoknak 50 forintot hagyott úgy, hogy „esztendeig járandó interessét [kamatát], minden esztendőben a Templomnak syndicusa [egyházgondnoka] a nevezett koldusokra felosztani tartozik, obiigában [kötelező érvénnyel], az említett koldusokat, hogy szokott imádságaikban, s ájtatosságaikban lelkemet részeltessék, azonkívül kimúlásom napján minden esztendőben egyetemben egy olvasót lölkömért elmondani tartozzanak."6

Istvánffy Farkas - mint fentebb említettük - az egerszegi koldusok számára kegyes adományt testált. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a korabeli iratokból megállapítható, hogy a városban a szociális gondoskodás nemcsak intézményes keretek között zajlott. A rászorulók egy része nem a szegényházban, hanem városi házaknál tengette életét. Ők voltak az úgynevezett háziszegények, akiknek megélhetését magánszemélyek jótékonykodása, természetbeni vagy pénzadománya segítette. Pétsi Örzse 1807-ben tett végrendelete mellett fennmaradt a háziszegények számára hagyott 10 forint elszámolása is. 28 ember ismerte el kezének keresztvonásával a felosztott összeg átvételét: kilencen 30 krajcárt, 18-an 15 krajcárt kaptak, egy személy vett fel 1 forint segélyt.

1701 és 1778 közötti - adatokban szegényes és hiányos - időszakról már korábban szóltunk. Az 1778 és 1830 közötti félszáz esztendő forrásanyaga viszont már aránylag gazdag; nyolc évet kivéve a zalaegerszegi végrendelkezők között minden évben akadt valaki, aki kisebb-nagyobb pénzösszeget hagyott a rászorulókra azzal a feltétellel, hogy azt megfelelő ruházatra, élelemre fordítsák, s a felajánlott támogatásért „cserébe" lelki üdvükért imát kértek a gondozottaktól; akik ezt meg is tették, jótevőikért gyertyát gyújtottak és imádkoztak. A fennmaradt végrendeletek azt mutatják, hogy a kegyes adományok tekintetében a plébániatemplom és az ismert búcsújáróhelyek: Bucsuszentlászló, Kiscell, Máriacell, valamint a városi kápolnák megelőzték az ispitát. A hagyományozott javak - vagyoni különbségtől függően - készpénz, ingó és ingatlan vagyon eladásából származó bevételek, személyes holmik, értékes ruhák, ágyneműk - felajánlása voltak. Olykor fiktív adományokkal is találkozunk úgy, hogy a végrendelet záró részében az összeg nagyságát nem jelölték meg, hanem annyit ajánlottak a szegények

6Uo. No. 680.

342