Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Közlemények Zalaegerszet történetéből - Kapiller Imre: Börtönlázadás Zalaegerszegen 1796-ban
viselés és az odatódult nép sokaságának ereje nem lettek volna oltalom bástyái, dühős szándékjok veszedelmező teljesítésében való vételének. Mert ámbátor Búzás, másképpen Ma Pali, ki többrendbéli gyilkosságiért, útonállásiért, rablásiért, tolvajlásiért, ezen törvényszék által halálra ítéltetett, de az kegyelem útján ezen halálos büntetés időbelire 15 esztendeig tartandó tömlőéi sanyarúságra, és az alatt elszenvedendő 640 pálcaütéseknek elszenvedésére változtatván,23 a hóhér pallosa alól fölszabadíttatott légyen is, mindazonáltal gonoszságban való megátalkodását, és zenebona alkalmatosságával új gyilkosságra való eltökéllett szándékát csak azzal is nyilván kinyilatkoztatta, minthogy 1796- ik esztendőben megesett Szent Iván hava 14-ik napján, midőn a nagy tömlöcbéli 32 rabok estveli 6 órakor szokás szerént, némely szükségeikre nézve az vármegyeháza udvarában kieresztettek tizenegy hajdúk őrizete alatt, a tömlöc felé visz- szatérvén, az udvarra nyíló kapuajtót bétették, az udvaron őrizeten lévő hajdúkat kicsukták és a belsőkkel való közösülést elzárták, úgy ezután ezen rabszemély, meghalálozott Simon Jósi és Gyenge Ferkó rabszemélyekkel, az tömlöckulcsokat kezekre vévén magokat az tömlöcben csendesen megvonyó rabokat segítségekre irtóztató káromkodások, és ezen szavak között „Lüd, öld, aki nem akar segétte- ni", valamint (sub A.)24 Vajda József rabszemély vallástételébül kitetszene fölfegyverkezve erőltették, Burgus György rabszemély pedig, kinek élete védelme- zése, és megtartása végett az Ispotályban magát bévonni kölletett, hogy segétteni nem akart, halálra üldözte, és valamint Kováts András hajdúnak vallása bizonyította, midőn rabokkal való küszködése alkalmatosságával az kapun kiszorult, az kapuhoz menő, és azt kis fejszével hasogató Simonffy seborvos ellen meghalálozott Simon Józsinak puskája eltörvén, hasonlóképpen meghalálozott Baumgartner, másképpen Hetyei Ferenc szökött katonával, úgy az útzára ki, és a kirekedt úgy kapu között lévő hajdúkra meghalálozott Frank Lebl zsidónak segítségével, ki szüntelen rabok számára puskát töltött, (sub A. 6-ik és 7-ik tanúk hites vallásainak útmutatása szerént) lövöldözött; megátalkodott és kirontásra eltökéllett szándéka ezenkívül még annyira bizonyosabb, minthogy harangok félreverésé- vel amidőn jel adatott oltalom végett odatóduló városiak ellen is mind egyre puskázott, de még Tóth Ferenc rabszemélynek vallása szerint az föllázasztás, úgy ezen közben vármegye házában történt 300 forintokat felmúló kártételnek legfőbb eszközlője is ez volt. Következésképpen még e világból kimúlt Németh Antal, Szabó János, és Salamon János hajdúk legyilkolásában, hogy egyik fő eszközlő volt, kétségkívül való úgy az föllebb előlszámlált s tettében is megbizonyított 23 ZML Büntetőtörvényszék iratok indexe. 1791. fasc. 9. No. 80. A királyi kegy büntetését 15 évre változtatta. ZML Közgyűlési iratok. 1796. márc. 14. No. 5. 24 A jelű melléklet: A főispán által kirendelt vizsgálóbizottság jelentése. 1796. jún. 17. A jelentés szerint kihallgattak hét hajdút, 19 városi polgárt, köztük a városbírót és a jegyzőt, továbbá két rabot, valamint Koppány Ferenc porkolábot. 333