Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Közlemények Zalaegerszet történetéből - Kapiller Imre: Börtönlázadás Zalaegerszegen 1796-ban
környülállásokból az gonoszságok özönében egylen25 elmerült, és soha meg nem javítható, sőt az jámbor emberekre nézve tovább fölmaradandó életének veszedelmes volta hozattathatván ki, mind az fölséges királyi kegyelmet meg nem becsülő, és azt továbbá meg nem érdemlő gonosz személy most újonnan magának megérdemlett büntetésére másoknak pedig rettentő példájára hóhér pallosa alá ítéltetik, s ekképpen az élők számából kitöröltetni, teste pedig kerekre hányattatni rendeltetik. Simon József, másképpen Hakurja, ki rabolásért két esztendőbeli tömlöcre és fertályonként elszenvedendő 70 és 70 pálcaütésekre ítéltetett, az zenebonának mint Búzás másképpen Ma Pali legfőbb eszközlője lévén, azon alkalmatossággal midőn némely szükségeikre nézve rabok az tömlöcbül kieresztetvén 11 hajdúknak őrizete alatt az tömlöcben visszatértek, az kaput bécsukván a Győri nevezetű hajdútól az puskát, valamint maga is hitelezés alkalmatosságával megismeré erőszakosan elragadván, Kováts András hajdút agyban főben mindaddig, míglen az kapun ki nem ugorhatott, tagolta, fogason lévő puskákat leszedte, tömlöc kulcsait kezére vette, s úgy fölfegyverkezve, kistömlöcben félelem közt sóhajtozó rabokat az kirontásra ezen szavak közt „Löd, öld, ki segíteni nem akar" ösztönözte belül az hajdúkat, kívül az városiakat tüzelte, s mindaddig folytatta véres csapásokkal öszvekapcsolt vakmerő gyilkos csatáját, míglen az kapukon bétoduló sokaság által irtózatos igyekezete el nem nyomattatott. Azért ez is hajt borzasztó iszonyatos tettéért, minthogy megátalkodottsága miatt az élete jobbulásáért reménység nem lehetne, hóhér pallosa alá ítéltetik ez után teste mindenek példájára kerekre hányattatni26 rendeltetik. Györváry Horváth János újpolgár, ki többrendbeli tolvajságára nézve 1793-ik esztendőben akasztófára ítéltetett fölséges kúrián is ezen ítélet helyben hagyattat- ván, az kegyelem útján ezen büntetéstől feloldoztattatott,27 de ezen fölséges királyi kegyelemmel visszaélvén, az fönt leírt zenebonának főtársa volt, és valamint Németh másképpen Szurkos Kata rabszemély vallásából, úgy a meghiteleztetett 2-ik tanúnak bizonyságtételébül bizonyos, bátor magok28 azt állítják: csak az láda mellé taszították, hogy Szép Antal nevezetű, és az zenebona alkalmatosságával kulcsári szolgálatot viselő hajdút hajánál fogva, meghalálozott Rusz Ferenccel meghurcolták, és a világbul ilyen kifejezésekkel: „huzzuk bé" (:értvén a nagy strázsaházat) „baszom fékom teremtette ott öllyük meg" ki akarták végezni és csak a rabasszonyok, nevezetesen Szurkos Kata és Györvári Horváth János újpolgár felesége által kezekből ki nem szabadíttatott, és utóbb az kapun ki nem ug25 Értsd: egyként. 26 Értsd: kerékbe törni. 27 Kegyelem folytán büntetése 6 év börtön és félévente elviselendő 40 pálcaütés. ZML Közgy. iratok. 1796. márc. 14. No. 5. 28 Értsd: ámbár maguk. 334