Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Közlemények Zalaegerszet történetéből - Kapiller Imre: Börtönlázadás Zalaegerszegen 1796-ban
miatt is súlyos ítéletet szabtak ki, s várják, hogy a vármegye kiadja őket a katonaságnak. Ők este 6 óráig nem is érkeznek vissza a tömlőébe. 6 órakor - ahogy az ilyen uraktól mentes napokon szokásban volt - a rabokat ismét az udvarra eresztették az őrök. A visszakíséréskor azonban az Öreg börtön 32 lakója az udvarra nyíló kaput bezárta, kirekesztve az őrök mintegy felét, „a strázsát leverték és még más 3 hajdúkat agyontaglaltak". A zendülők megkaparintották a hajdúk fegyvereit, de a tér felőli kapu is zárva lévén, nem tudtak kitörni. A kapuközbe szorult rabok részben a kapuk feletti, illetve az épület más, rácsokkal védett ablakain keresztül addig tüzeltek, mígnem kifogytak a lőszerből. Egy rabnak sikerült a tetőre feljutnia, őt azonban az udvaron lévő őrök lelőtték. A fegyveres ellenállásra már képtelen rabokra mindkét irányból rátörték a kapukat, s így sikerült elfojtani a zendülést. A lázadásnak számos áldozata volt. A helyszínen meghalt 9 rab és 2 hajdú. Még a hónap folyamán belehaltak az itt szerzett sérüléseikbe hárman, két fogoly és a hajdúk legidősebbike, a 62 éves Salamon János, aki már 25 éve szolgálta a vármegyét. A következő hónapban újabb két sérült mondott búcsút az árnyékvilágnak. Június 7-én belehalt sebeibe az akkor 30 éves Edve Ferenc hajdú, 8-án pedig Tóth Ferenc 40 éves ajkarendeki születésű rab. Az épülethez futó városi polgárok közt is akadt egy vétlen áldozat, egy helybéli zsidó kereskedő, akit a bentről lövöldöző rabok sebesítettek meg. Tehát június 14-én és az azt követő napokban 17-en vesztették életüket. Az eseményeket követő vizsgálat semmi, a zendülést közvetlenül kiváltó okot nem talált. A kihallgatottak azonban szinte egyöntetűen vallották, hogy néhá- nyan már hosszú napok óta készültek rá, és társaikat is igyekeztek a részvételre rábírni. Persze a vallomástevők szerint a szervezkedők és főkolomposok csupáncsak azok, akik már nem tudtak a vád ellen védekezni. A túlélők pusztán szemlélői és elszenvedői voltak az eseményeknek. A szervezkedők csupán az alkalmas pillanatot várták, s ez a nap alkalmas volt. Az épület üres és a szokásos őrség is kisebb mint máskor. Erről Koppány József így számolt be: „hogy a tömlöczök őrizetére rendelt hajdúk öszvességgel tizennyolczan vannak, kik közül egyik a kezének daganatja miatt aznapon szolgálatot nem tehetett, egy másik pedig levéllel kiküldve vala, hárman a kint munkálkodó tíz rabokkal valának, s így tehát mindnyájan a hajdúk kiknek az őrizeten kellett lenni, tizenhármán voltak, de ezek közül edgyik a boltban vásárlás végett, a másik gyermekágyas feleségének látogatásán lévén, a rendes eresztésre, egy kevéssé későbben érkeztek meg, és így a kieresztésen a hajdúk csak tizenegyen voltának. Eömaga a Porkoláb úr délutáni négy órakor a városon kívül nem mesz- sze levő rétekre kimenvén, az helybéli Eöspörös úrral és a város nótáriussával öszvetalálkozván, addig beszélgettek, és sétálgattak edgyütt, míglen a harangoknak félreverését nem hallották, de mivel semmi füstöt, vagy tüzet, noha igen kö322
