Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Erős Krisztina: "Törvényen kívül helyezve". A kitelepítések története Zala megyében 1950-1953
A táborok ugrásszerű növekedése 1952 nyarán következett be, mikor is a határsáv falvai mellett a nagyobb városok „osztályidegen" és „ellenséges elemeit" is eltávolították lakóhelyükről. Ekkor telepíttek ki Nagykanizsáról is 52 családot. De ugyanekkor érkeztek meg a táborokba Szegedről, Miskolcról, Várpalotáról, Hatvanból is a kitelepített családok. A hatalmasra növekedett létszámot az addigi táborok már nem voltak képesek befogadni, ezért két újabbat, a lászlómajori és a borsósi tanyát hozták létre. A létszámadatok egyértelműen azt mutatják, hogy a táborok és az elhurcoltak száma növekedett. Ennek több oka lehetett: a hidegháborús veszély egyre fokozódott, másrészről a szocializmus építésben sem sikerült olyan eredményeket elérni, amellyel a pártvezetés elégedett lett volna. A Hortobágyra kitelepítettek új és szinte ingyenes munkaerőt jelentettek, velük lehetőség nyílt kipróbálni a Magyarországon kuriózumnak számító növények termesztését is. Ezek mellett 1953-ig, a táborok felszámolásáig, folyamatosan napirenden volt, hogy megszabaduljanak a „kártékony elemektől" és azokat elkülönítsék a becsületesen dolgozó néptől. 1952. október 11-én Házi Árpád belügyminiszter bizalmas leiratában „valamennyi megyei és a budapesti városi tanács vb. elnökének székhelyén" elrendelte a kuláklisták végleges felülvizsgálatát. Elrendelte a falvak szocialista átalakítása érdekében nem csak a kulákok eltávolítását, de célul tűzték ki a teljes helyi kisipar és kiskereskedelem felszámolását is. De nem csak a jelenlegi tulajdonosokat vették számba, kötelező volt összeírni azokat is, akik már elhagyták a települést, az országot vagy már kitelepítették őket. Tudomására adták a helyi közigazgatásnak, hogy nem az dönti el, ki a kulák, osztályidegen, hogy hány hold földje, mekkora értékű vagyona van, hanem az, hogy a felszabadulás előtt és azt követően mi volt a foglalkozása és a társadalmi státusza. „A határt nem ott kell megvonni, hogy délszláv-e, német vagy magyar, hanem ott, hogy dolgozó volt-e, vagy kizsákmányoló."* 83 A zalaiakat 1950-ben három nagyobb táborban helyezték el: Kócspusztán, Kónyán és Árkus majorban. A 193 család, a mintegy 700 személy közül Kócspusztá- ra 94 (341 fő), Kónyára 63 család, Árkusra pedig 36 (128 fő) családot telepítettek. A maradék 63 családot (231 főt) a többi, 1950-ben létrehozott táborba szállították. Az 1952. évi kitelepítés Nagykanizsa és környéke Kócsra, míg a többi járásból Elepre, Ebesre és Tedejre történt. A táborok életére szigorú szabályok vonatkoztak. A BM hatáskörébe tartozott ezeknek a szabályoknak, rendeleteknek a kibocsátása. Ezek a Debreceni és a Szolnoki Főkapitányságokon keresztül jutottak el az érintettekhez. Az őrszemélyzetet a rendőrség biztosította. Az őrzőket „K", azaz különleges őrsöknek hívták. Mingyerekeket sem, akiket kiskoruk miatt bocsátottak el. Ezeknek az adatoknak a figyelembevételével, a cikk szerzőjének becslése szerint, a táborok lakóinak száma elérhette a 10 000 főt. 83 Kitaszítottak I. 27. p. 300
