Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban
bályok egy egész jobbágytelek után 4-22 hold (1200 n.öles = 1,7-9,5 ha) legelőt és 2-8 hold (0,9-3,5 ha) erdő kiadását írta elő. A megvizsgált 107 helységben a volt úrbéresek átlagosan telkenként 11,65 hold (5 ha) erdőt és legelőt kaptak, tehát alig valamivel többet, mint a törvényes legmagasabb illetmény (22,8 hold = 12,9 ha) egyharmadát. A volt földesúr sokszor nem mérette fel az egész erdő és legelő területét, így csak 46 helységben sikerült megállapítani az egész közös terület nagyságát. Ezekben a helységekben a volt úrbéresek a közös legelő- és erdőterületnek 32 százalékát kapták meg. A szőlőket terhelő szolgáltatásokat az áprilisi törvények nem szüntették meg, az 1848. évi szeptemberi országgyűlési határozatot az önkényuralom semmisnek tekintette. Az 1853. évi nyílt parancs önkéntes megváltást tett lehetővé, a kiegyezés után, 1868-ban kötelezővé tették a megváltást. A szőlőbirtokosok így szőlőik szabad polgári tulajdonosai lettek, de a megváltási összeg súlyosan terhelte őket. A jobbágyfelszabadítás végrehajtása tehát megteremtette a szabad polgári földtulajdont. A tulajdonos minden kötöttség nélkül használhatta a földjét, ad- hatta-vehette. A tényleges paraszti földhasználat azonban jelentősen csökkent, különösen hátrányos volt, hogy jelentősen csökkent a legeltethető terület, megszűnt az ugar és a tarló legeltetése is. A szántóterület kiterjesztése viszont az istállózás gyors előretörését eredményezte. A társadalom a 20. század első felében Az 1867-ben megkötött kiegyezés jelentősen felgyorsította a kapitalista gazdasági fejlődést Magyarországon. Különösen az 1880-as évektől erősödött az ipari fejlődés. Az első világháború előtti utolsó népszámlálás jó képet ad a helyzetről. 1910-ben, a Zala megyében jelenlévő népesség száma 466333 fő volt. A magyar népszámlálások az anyanyelvet vették számításba, tulajdonképpen bemondás alapján. A megye lakosságának majdnem háromnegyede (74,4 %) magyar anyanyelvű volt, a két jelentősebb kisebbséget a lakosság egyötödét (19,7 %) kitevő horvátság és a 4,7 százaléknyi szlovénség (egykori szóhasználat szerint vendek) alkotta. Mindkét nemzetiség egy tömbben lakott. A horvátok Muraköz lakosságának 92 százalékát tették ki, ez közvetlenül kapcsolódott a horvát nyelvterülethez, és folytatódott a Mura bal partján, ahol nyolc és félezer horvát anyanyelvű élt, a zalai horvátság kilenc százaléka. A szlovének az alsólendvai járásban, a járás nyugati részén (Belatinc környékén) szintén egy tömbben éltek, a szlovén nyelv- terület észak felé Vas megyében folytatódott, nyugatra pedig Stájerországban. A német anyanyelvűek száma nem érte el a négyezer főt (0,8 %), a Balaton- felvidéken és a nagykanizsai járás néhány falvában és Nagykanizsán laktak, nem alkottak összefüggő területet. Egyes helységekben a 18. században betelepült né25
