Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban
az elvetett mag mennyisége után határozták meg a szántóföld nagyságát, a rét esetében a termett széna után. A későbbiek során így szükségessé vált a határ felmérése. Ha a jobbágyok és zsellérek birtokában több úrbéres föld volt, mint amennyi az úrbáriumban meghatározott telki illetmény után járt volna, ez a többlet képezte a „ maradvány"-t. Ez úrbéres föld volt, nem lehetett elvenni, 1848 előtt új jobbágytelkeket kellett létesíteni belőle. Adatok hiányában csak 266 helységben tudtuk az 1848-ban felszabadult telkek és zsellérhelyek számát a Mária Terézia alatti számokkal összevetni. Ez a vizsgálat azt eredményezte, hogy a jobbágytelkek száma 520 egésztelekkel növekedett (18 %-kal), a házas zsellérek száma pedig 546 zsellérhellyel (14 %-kal). Természetesen voltak helységek, ahol csökkenés is volt. A csökkenés legfeltűnőbb esetei azok, ahol 1848-ig teljesen eltűnt az úrbé- riség. 46 ilyen helységet találtunk, összesen 76 jobbágytelek és 610 zsellérhely vesztette el az úrbéri jellegét. Egyes esetekben nyilvánvaló, hogy Mária Terézia korában sem számították őket jogosan az úrbéresek közé. De a kis- és középnemesek bizonyos feltételek között saját kezelésbe vehettek úrbéres földeket. 1848 után is az úrbéreseké maradt a maradványföld, de az 1853. évi pátens szerint a volt jobbágyoknak kellett érte a földesúri kárpótlást megfizetni, és nem járt utána legelő és erdő sem. 64 helységben vizsgáltuk meg a maradványföld mennyiségét, összesen 10964 hold (kb. 4700-4800 ha) maradványföld az úrbéri illetmény 48 százaléka volt. Ez súlyos terhet jelentett a volt úrbéreseknek, mégis csak néhány esetről tudunk, amikor a maradványföldek egyharmadának vagy felének átengedésével szabadultak meg a fizetési kötelezettségüktől. A rendi korszak földbirtoklásának sajátos típusa volt az „irtás". Eredetileg tényleg szántófölddé vagy rétté alakítást jelentett, de a jogi értelemben vett irtás már csak azt a területet jelentette, amit a földesúr az irtásbirtokos befektetett munkájának készpénzzel történő megfizetése ellenében visszaválthatott. A visszaváltások 1848 előtt folyamatosan történtek, az úri földek jelentős része így jött létre, 1848 után azonban az úrbéri pátens záros határidőt (1859. december 31.) tűzött ki. A megvizsgált 47 helységben 12289 hold (kb. 5300-5400 ha) volt az irtásföld és -rét, az úrbéri illetményhez viszonyítva majdnem azonos mennyiség (96 %). A volt földesurak nagy tőkehiánya magyarázza meg, hogy csak elvétve folyamodtak az irtások pénzbeli visszaváltásához, a legtöbb esetben az irtásföldek és - rétek felét vagy ennél kisebb részét meghagyták az irtásbirtokosoknál, most már szabad polgári tulajdonként. A volt úrbéresek illetményének kiegészítő részét képezte a legeltetési jog és a legtöbb esetben az erdei haszonvétel (a „faizás"). Mivel az állatok még túlnyomórészt a legelőn találták meg táplálékukat, a háztartásoknak tűzifára is rendszeresen szükségük volt, így a szabad földhasználat megteremtése érdekében el kellett különíteni a volt földesurak földjeitől az úrbéresek legelőit és erdőit. Zala megyében gyeplegelő igen kevés volt, az erdőket használták legelőnek. A jogsza24
