Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban
A jobbágyfelszabadítás végrehajtása A „hosszú 19. század" uralkodó eszméje az egyéni szabadság és a nemzeti érzés lett. Arra törekedtek, hogy az élet minden területén érvényesüljön a politikai és a gazdasági szabadság. Magyarországon a polgárság a 19. század első felében gyenge, tőkeszegény és túlnyomó részében nem magyar nyelvű (német és németnyelvű zsidó) volt. így a polgári átalakulás élére a földbirtokos nemesség egy csoportja állott. Az 1848-ban kibontakozott európai forradalmi hullám nyomán, a bécsi és a pesti forradalmakkal párhuzamosan, annak nyomására a pozsonyi rendi országgyűlés megalkotta a polgári és alkotmányos átalakulás alaptörvényeit, a királyi szentesítéssel a forradalom vívmányai - Európában példa nélkül álló módon - azonnali törvényes elismerést nyertek. Kimondták a törvény előtti egyenlőséget, azonnal és kötelezően megszüntették az úrbéres szolgáltatásokat, eltörölték az egyházi tizedet, a szabad birtokforgalmat akadályozó ősiségét. Az állam magára vállalta a földesurak kártalanítását. Kimondták a közadózás, a közteherviselés elvét. A Habsburg-dinasztia orosz segítséggel átmenetileg elfojthatta a nemzet függetlenségét, de a polgári átalakulás folyamatát nem lehetett visszafordítani. 1867-ben kötött kompromisszummal a polgári alkotmányosság is helyreállt. Zala megye nemzeti liberális nemességének vezetői - gondoljunk elsősorban Deák Ferencre és Csány Lászlóra - jelentős szerepet játszottak az országos politikai életben. Csány László gyorspostával küldött levele révén a megyei közgyűlés már március 17-én értesült a pesti eseményekről, Festetics Tasziló már március 21-én intézkedett, hogy a jószágkormányzóság készüljön fel a robot megszűnésére. A megyei közgyűlés március 30-án, tehát még a királyi szentesítés előtt Batthyány Lajos rendeletére, kihirdette az úrbéri viszonyok megszüntetését. Április első felében gyakorlatilag befejeződött a megyében a jobbágyság felszabadítása. Az 1848. évi 9. törvénycikk megtette a döntő lépést a jobbágyfelszabadítás ügyében, a földesúr és a jobbágy kapcsolata azonban a rendiség évszázadai alatt olyan sokrétűen fonódott és kuszálódott össze, hogy azt néhány soros törvénynyel nem lehetett maradéktalanul szétválasztani. Az utolsó rendi országgyűlés ezt nem is tekintette feladatának. Már 1848 nyarán Deák Ferenc igazságügyi miniszter törvényjavaslatot terjesztett elő a törvény kiegészítésére, de a végrehajtás részletes szabályozására csak később került sor. Az 1853. március 2-i úrbéri nyílt parancs rendelkezései alapján tettek pontot a függőben maradt kérdésekre. A végrehajtás két legfontosabb feladata az úrbéri birtokállomány terjedelmének és helyének a megállapítása, valamint a volt földesurak és a volt úrbéresek által addig közösen használt földterületeknek (legelő, erdő stb.) a szétválasztása. A végrehajtás alapját a Mária Terézia-féle úrbérrendezés adta, de az 1848 tavaszáig bekövetkező változásokat figyelembe kellett venni. Az 1760-as években az úrbéres birtokállomány megállapítása nem mérnöki munkával történt, hanem 23
