Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban

volt, de a földesurak néhány holdas juttatással igyekeztek megkötni, és így olcsó munkaerőhöz jutni.

A társadalom legalsó rétegét a „senki" zsellérek, koldusok, vándoriparosok és -kereskedők (rendszerint cigányok), pásztorok stb. jelentették. A hatóságok igyekeztek számba venni őket, mozgásukat korlátozni, sikertelenül. Sokszor csak a temetési anyakönyvekben tűnnek fel: „ismeretlen csavargó" megjelöléssel. A kis- nemes lesüllyedésének egyik állomása volt, amikor községi pásztor lett, ahol jobbágyok közössége volt a munkaadója.

A nemesség jövedelmi viszonyait egy 1835-ben készült összeírásból ismerhetjük meg. Ez ugyan becslés alapján készült, de a részletvizsgálatok azt mutatták, hogy a valósághoz közel állt. Az összeírást végző megyei tisztségviselők ismerték a körülményeket. A megyei összesítés szerint a nemesség összes jövedelmének több mint a fele (50,4 %) a nemesi földek jövedelméből származott, és csak 43,2 százaléka volt földesúri jövedelem. A nemesi földek utáni jövedelem több mint a felét a belsőségek, a szántóföldek, a rétek adták, a legelőkből és az erdőkből 40 százalék származott, majdnem kilenc százalék a szőlőkből. Egy hold szántóföld megyei átlagban 2,1 pengőforint, egy hold rét 3,5 pengőforint jövedelmet hozott a becslés szerint. A szántóföldi érték magában foglalta az ugart és a parlagot is, az állatállományból származó jövedelmet pedig a réteknél és a legelőnél számolták el. A földesúri jövedelmek harminc százaléka a szőlőhegyekből (hegyvám, szőlődézsma) származott, 28 százalékát az úrbéresek (telkes jobbágyok és házas zsellérek) adták. A földesúri jövedelem tíz százaléka a tizedből folyt be. A legnagyobb hányadot (31,3 %) a kisebb királyi haszonvételek jelentették, ennek több mint egynegyede (27,5 %) a kocsmajogból származott. Az összes nemesi jövedelemnek nem érte el az egyötödét az a rész, ami 1848-ban elesett, megszűnt. A becslés szerint, ha az egész jobbágytelek majorsági nemesi föld lett volna, akkor másfélszeres jövedelmet jelentett volna a földesúr számára.

Zala megyére jellemző volt, hogy a nemesi jövedelmek több mint egyötöde (21,2 %-a) származott a bortermelésből és -forgalmazásból. Ennek egyötöde a nemesi szőlőkből, háromötöde a szőlőbirtokosok által a földesúrnak adott szolgáltatásokból (hegyvámos vagy szőlődézsmás szőlők), egyötöde pedig a kocsmából, sörfőzésből, bor- és sörmérésből, pálinkafőzésből származó regáléjövedelemből származott. A regáléjövedelmeket a nagybirtokosok jobban tudták biztosítani maguknak, mint a kicsik. A Balaton-felvidéken a regáléból származó jövedelem az összes borjövedelem tíz százalékát tette ki, míg a Muraközben majdnem negyven százalékot. A Balaton-felvidéken a sok nemesi termelő miatt nehéz volt érvényesíteni a kocsmajogot, az óriási egy tömbben elterülő Csáktornyái uradalom viszont jól tudta érvényesíteni jogait (az uradalom keleti részén igen kevés volt a szőlő).

22