Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Katona Csaba: A balatoni nyár - anno 1861

nem tekintették olyan eseménynek, ahol demonstrálniuk kellett volna, hanem egyszerűen csak annak, ami valójában volt: szórakozási alkalomnak, társasági eseménynek, aminek szerves része a polka, a keringő és a többi tánc is. Annál is inkább így lehetett ez, mivel az Anna-bál meglehetősen szűk körű rendezvény volt. Szerencsére a Balaton-Füredi Napló tudósítója azért észlelt neki is tetsző dol­gokat: „Férfiaink szépen viselték magukat, köztük volt egy dániai és francia mág­nás, egyszer láttam, hogy kis darabig csárdást tánczoltak, a mi nem vált szégye­nükre."116 Megtörtént a bálkirálynő megválasztása is: „Általában Fluszár Etelka k. e. szende bájos és kellemdus honleányt emelték ki."117 A tudósító, ehhez rögvest hozzátette, hogy bizonyosan gróf Somssich Riza lett volna a bálkirálynő (az, aki a szántódi csónakos úton oly bátran viselkedett), ha el nem utazik pár nappal előbb. Ezenkívül a díszítéseknél túl sok volt a virág és kevés a fény, de egyebek­ben Mayer úr, a Nagyvendéglő bérlője csak dicséretet érdemel a rendezésért. Haj­nali 5-ig tartott a mulatság, ami a Rákóczi-indulóval zárult. 28-án délelőtt Füredre érkezett a tapolcai járás egy pandúrőrmestere, aki Ará- cson ebédelt és ott kisebb pánikot okozott a titokban dohányt is termesztő falusiak között: „Egyenruhája szürke posztóból készült zöld hajtókára és zsinórzatra, s ter­mészetes, hogy magyar."118 A falusi asszonyok a tisztet a zöld szín miatt finánc­nak nézték és rémületükben megsemmisítették a titkon ültetett dohányt, azonban a templomból miséről hazatérő férfiak már értesültek róla, hogy az egyenruhás alak nem finánc s „[...] a békés ebédelés helyett iszonyú zajt ütöttek, az ételes fa­zekakat többen felborogatták, némelyek a menyecskét meg is páholták."119 30-án újra halászestélyre került sor a Kisfaludy-szobornál, amin mintegy 120-an vettek részt jó hangulatban: „[...] Bizai [...] mihamar [...] kedélyeskedő élczeivel többszörösen hangos kaczajra fakasztván a társaságot, sokakat igen jól mulattatott."120 Az Anna-bált követően fogyni kezdtek az események, s így a hírek is. A Bala­ton-Füredi Napló augusztus 2-i száma már írást közöl Utiképek Siklós és vidéke címmel, majd az augusztus 13-i szám a következő „hírrel" indul: „Gróf Michy121 Károly Szempéről a fürdői közönséget [...] azon szerencsével ajándékozd meg, melyet megnem említeni csak [...] kötelesség mulasztása lehetne. - Sétatéreni ked­116 Uo. 78. p. 117 Uo. 118 Uo. '»Uo. 120 Uo. 121 79. p. Természetesen Zichy Károlyról van szó, a lap később maga is javította tévedését. 222

Next

/
Thumbnails
Contents