Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban
vagyontalanok voltak, vagy jobbágytelken gazdálkodtak vállalva a földesúrnak járó szolgáltatásokat, vagy tulajdonképpen szabadparasztként saját nemesi telkükön éltek. Ez a szegény, „hétszilvafás" és „bocskoros" nemesség nagyobb része külön „nemesi, kuriális" helységekben élt, kisebb része az úrbéresekkel közös falvakban. Az úrbéres és a kuriális falvak között nehéz éles határt vonni. Ismerünk olyan helységeket, amelyek jellegzetesen kisnemesi jellegűek, mégis nem csak zsellérek, hanem néhány telkes jobbágy is élt ott. Például Szentgyörgyvölgyön 578 jobbágytelek volt. Az egy helységben lakás sem jelentett feltétlenül a településen belüli kevertséget, ezt néha a településrész neve is kifejezésre juttatja: például Nemes- ságod és Pórságod (ma Zalaegerszeg része). Nagykutason is a tagosítási térkép szerint a falu déli részén egy csoportban voltak a kisnemes gazdák házai. A nemesi falvak jelentős része egymással határos csoportokban található. Túlnyomó részük gyenge minőségű földekkel rendelkező apró település. Ez azt mutatja, hogy a kisnemesség szorított helyzetben volt. Ott tudta megőrizni nemesi „szabadságát", ahol a birtokos nemességnek, de főleg a főuraknak nem érte meg birtokaik kiterjesztése. A megye legjobb földjeivel rendelkező, még a középkorban kialakult, összefüggő területtel bíró nagy főúri uradalmak (a Csáktornyái, az alsólendvai, a belatinci stb.) még a birtokos nemességet sem nagyon tűrték meg a területükön. Ez nem jelentette azt, hogy egyes jobbágyaik nem indulhattak el a felemelkedés útján, ennek tipikus példája a Deák család felemelkedése. A megye vezetői közé került család vagyoni hátterét azonban nem az alsólendvai uradalomhoz tartozó Zsitkócon lévő birtok (ez valószínűleg csak a szolgáltatásoktól lett mentes, és nem lett nemesi föld), hanem a megye középső részén (Zalatárno- kon, Söjtörön, Kehidán stb.) szerzett birtokok képezték, és adták meg a főurakkal szembeni függetlenségüket. Az alsólendvai uradalom több falvában találkozunk „szabados"-okkal, akiket a földesúr szolgálataik jutalmául (például pénzkölcsönt adtak) felmentett a jobbágyi szolgáltatások alól. Ok esetleg nemességet is szereztek, de a jobbágyfelszabadítás után sem tudták elismertetni magukat nemes birtokos társakként. Például Hernyéken a Peszlegek, Belsősárdon a Tánczosok csak mint volt jobbágyok lettek földjeik polgári birtokosai. A nemesség nem jelentett zárt kasztot. Folyamatosan történtek nemesítések, a felemelkedés útja nem volt lezárt. A kisnemesek közül is történt bejutás a hivatalt viselők és a jómódúak közé. A jómódúak közül is kerülhettek a főurak közé. Természetesen az elszegényedésre is vannak példák. A kisnemesi gazdaságok nemcsak rosszabb minőségű, de kevesebb földdel is rendelkeztek Zalában, mint a telkes jobbágyok. A nemesi földek öröklődtek, örökösödés esetén természetben felosztásra kerültek. Gyakorlatilag az adás-vétel is szabad volt (a zálogbirtoklás ezt csak leplezte). Az úrbéres földekkel ellentétben már a rendi korszakban a nemesi földeket parcellánként is értékesíteni lehetett. A kevesebb földet viszont el18
