Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Foki Ibolya: Nagykanizsa társadalmi-politikai életének fő vonásai a XVIII. századtól a XIX. század közepéig

3000 forintot tett ki. Az 1811-ben megkötött úrbéri szerződés „örök időre" szólt, és a jobbágyfelszabadítás bekövetkeztéig irányadó lett a város és az uraság kapcsolatát nézve. A területi kérdések tisztázása mellett a regálék használatáról is újra rendelkeztek. A korcsmáltatást illetően, bár az uraság a karácsony utáni nagybani kereskedést megengedte, a városiak a házaknál és a pincéknél továbbra is csak három hónapig mérhették boraikat. A mészárszék, a vámszedés, a mérlegházak joga szintén a földesúré maradt, de azt is kimondták, hogy az uradalom a városiakat semmiféle útépítési munkára nem kötelezheti. A korábbi szerződéshez képest, mely szám szerint korlátozta az uraság legeltetési jogát a kanizsai határban, a mostani megállapodás szerint ezután szabadon, megkötések nélkül tarthatott birkát a legelőkön. A városiak számára viszont megtiltotta a birka- és kecsketartást.34

Kétségtelen, hogy a kontraktus megkötésével egy küzdelmes időszak ért véget, a Berek bizonyos részeinek legeltetését illetően azonban 1825 után megint kiújult a vita. A pereskedés 1835-ben a megyei polgári törvényszéken zárult, a város a vitatott területeken megkapta a legeltetési jogot. Alighogy ez a per befejeződött, 1837-től máris egy újabb indult, amely a téglaégetés körül zajlott. Mivel a téglavetés földesúri jogot képezett, már az 1811. évi szerződésben biztosított egyetlen városi téglavető is fontos engedményt jelentett. A fejlődő város épületanyag szükséglete viszont rohamosan nőtt, s bár az épületek túlnyomó többsége még tömés- és vályogház volt, a gazdagodó polgárság mind magán, mind középítkezései terén egyre igényesebb lett. Az egyetlen városi téglavető a növekvő keresletet nem tudta kielégíteni, az uradalmi téglagyárból pedig csak drágán vásárolhattak téglát, mivel az uraság igyekezett kihasználni monopolhelyzetét. Ezért 1837 tavaszán a sánci pusztától keletre lévő városi legelőből egy darabot elfoglaltak, és ott téglavetőt rendeztek be. A megindult perben az úriszék az uradalomnak adott igazat, a várost eltiltotta az új téglavető használatától. A város fellebbezése után a következő év tavaszán létrejött egyezség lényegében a városiak győzelmét jelentő kompromisszummal zárult: a földesúri jogot csorbítva kivívták, hogy az 1811. évi helyzettel szemben véglegesen két, ideiglenesen viszont három téglaégető helyük legyen. Ennek fejében viszont meg kellett szüntetniük a sánci uradalmi majortól keletre fekvő téglavetőjüket.35

A város és az uradalom között lefolyt reformkori küzdelmek végső mérlege a város javára billent. A kanizsaiaknak átütő eredményt ugyan nem sikerült elérni, de sok vonatkozásban a javukra tudták módosítani az 1811. évi szerződést. Biztosítani és növelni tudták a Berek használatát, ki tudták bővíteni a téglagyártást, a szerződés szigorú meghagyásai dacára gyakorolták a vadászatot, és újabb irtás34 Uo. 196-197., 204-207. p.

35Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon. Szerk. Foki Ibolya. Zalaegerszeg, 2002. (Zalai Gyűjtemény 55.) (Simonffy 2002.) 57-59. p.

169