Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Foki Ibolya: Nagykanizsa társadalmi-politikai életének fő vonásai a XVIII. századtól a XIX. század közepéig

után kiköltöztek a környező területre, telket, házlevelet kaptak, s minden valószínűség szerint erőteljes katonai támogatást élveztek. Ennek fedezete alatt jelentős vagyoni, társadalmi súlyra tettek szert, így nem volt kérdéses, hogy az ekkor mintegy 2000 főt befogadó, újjáéledő város életének megszervezésében is ők ragadták magukhoz a kezdeményezést.26 Létszámuk a XVIII. század első éveiben további német telepesekkel gyarapodott.27 A letelepült katonai-félkatonai népességből, valamint a közben ideérkező, újabb bevándorlókból alakult ki az a közösség egészét illető döntésekben meghatározó szerephez jutó német polgári réteg, amely nemcsak előnyös helyzete folytán, hanem beszélt nyelve által is jól elkülönült a társadalom többi csoportjától. A város vezetése németté vált, 1755-ig a jegyzőkönyveket is németül vezették. Csak 1745-ben választottak először magyar nevet viselő városbírót. A „purgerség" az antik és középkori német mintára megalkotott, városi polgárjog létrehozásával igyekezett megszerzett pozícióit megerősíteni, és Kanizsa irányítását továbbra is kézben tartani.28 A folyamatosan érkező bevándorlók révén a polgárrá felvétel politikája jó eszköznek bizonyult ezen ambíciója kielégítéséhez. Törekvése sikerrel járt: a német elem és az iparosok fentebb említett előtérbe helyezésével egészen tárgyalt korszakunkig uralni tudta a város tanácsát és a közintézményeket.29

Az uralom azonban egyoldalú volt, csak a város belső életének szabályozásában érvényesülhetett. A Kanizsa fölötti tényleges hatalom, a feudális magánjogi viszonyokból adódó földesúri fennhatóság előtt már neki is meg kellett hódolnia.

A város a töröktől való felszabadulás (1690) után először a bécsi udvari kamara igazgatása alá került. A kamara szedte az adót és gyakorolta a földesúri jogokat. A gyéren lakott helység népessége a pénzben szedett adó, a belső ön- kormányzati autonómia révén rövid ideig a szabad királyi városokéhoz hasonló szabadságot élvezhetett. 1693-ban azonban az uradalommal együtt eladták Gyöngyösi Nagy Ferencnek, a Dunán inneni részek alkapitányának. A vicegenerális családjának kihalása után 1705-ben báró Grassics Jakab kezére jutott a város, neki kellett az 1702-1703-ban lerombolt vár maradványait is eltávolítani. Grassics 1717-ben bekövetkezett halála után a Szapáry és az Inkey család osztozkodott az itteni birtokokon. A Szapáryak a város mellett, az annak közvetlen környezetében vagy attól nyugatra, délnyugatra elhelyezkedő területeket kapták, a volt váruradalom északi és keleti földjei az Inkeyeké lettek. A Szapáryak 1715 és 1720 között további birtokvásárlásokkal gyarapították vagyonukat. Szapáry István báró utódok nélkül történt elhalálozása (1743) után Kanizsát és a környékbeli ingat26 Kaposi Zoltán: Kanizsa önkormányzatának működése a 18. században. In: Nagykanizsa. Városi monográfia, 2. kötet (Kaposi 2006/C) 19. p.; Degré 1972.103. p.

27Kerecsényi 1978.115. p.

28 Kaposi 2006/C19. p.; Degré 1972. 103. p.

29 Vö. Kaposi 2006/B 269., 274. p.; Kaposi 2006/C 19., 21. p.

166