Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Foki Ibolya: Nagykanizsa társadalmi-politikai életének fő vonásai a XVIII. századtól a XIX. század közepéig

lanokat 1743-1744-ben gróf Batthyány Lajos, a későbbi nádor szerezte meg. A város ezután egészen 1848-ig a család birtokában maradt. Batthyány Lajos apjának, Batthyány Adámnak a hercegi családból származó Strattmanokkal kötött házassága folytán a birtokok igazgatása a XVII-XVIII. század fordulója táján a grófi és a hercegi ágon kettévált, Kanizsa az utóbbihoz került. Batthyány Lajos hamarosan a szomszédos homokkomáromi uradalmat is megvette, így a megye keleti területein egy jelentős kiterjedésű birtokkomplexumot sikerült kialakítania. A birtokok az 1750-es évek végére Körmenden kiépült uradalmi gazdasági központ irányítása alá tartoztak, a kanizsai és homokkomáromi uradalmat azonban közvetlenül Kanizsáról igazgatták.30 Ekkorra már teljessé vált a város fölött a sorsát az elkövetkező száz évre meghatározó földesúri hatalom.

Az uradalommal való együttélés nem volt zavartalan. Kanizsa - a királytól kapott állítólagos korábbi kiváltságlevelére hivatkozva - többször is sikertelenül próbálkozott a szabad királyi városi rang megszerzésével.31 A civitas helyett azonban be kellett érnie a kiváltságos mezővárosi (oppida privilegiata) címmel, valamint azokkal az engedményekkel, amelyeket ennek kapcsán a mindenkori földesurakkal kötött szerződésekben sikerült a maga számára biztosítani.

Bár már Grassics báró idejéből is ismert egy szerződés (1713), a Szapáryak idején, nagyjából az 1730-as évekre lépett az addigi szokásjogi rendszer helyébe a város és a földesúr kapcsolatát kellően körülhatárolt keretek között rögzítő úrbéri szabályozás. Az 1731-es szerződés szerint a korábbiakhoz képest több árendát kellett fizetni, és az összes fontosabb haszonvétel mind a földesurat illette, kivéve azt a három hónapos kedvezményt, amit a városiaknak saját boruk árulására biztosított. A Batthyányakkal 1753-ban kötött egyezség már alaposan kidolgozott előírásokat tartalmazott. A városnak az 1600 forintnyi árendát évi egy összegben kellett befizetni, az összeg kivetését azonban a városon belül maga végezhette. Megállapodtak a legeltetésről, a kilencedről, a kocsmáltatásról, a mészárszék használatáról és még sok más, az urasághoz befolyó jövedelmeket illető részletkérdésről.32 33 Az úrbérrendezés kapcsán hosszas tárgyalások kezdődtek az új földesúr, Batthyány Adám és a kanizsaiak között. A város látva, hogy az uradalomhoz tartozó szomszédos falvak mind urbáriumot kaptak, joggal féltette azokénál kedvezőbb helyzetét. 1770-ben végül is megkötötték az egyezséget a földesúrral, a város azonban elégedetlen volt a kialakult helyzettel. Panasz emelt, és a kölcsönös vádaskodások és követelődzések tisztázása után a végleges rendezés az 1773.

30 Kaposi 2003.191-193. p.; Kaposi 2006/A 65. p.; Degré 1972.103. p.

31 Vö. Barbarits Lajos: A városi közigazgatás története. In: Magyar városok monográfiája. Nagykanizsa. Budapest, 1929. (Barbarits 1929/ A) 63-65., 67. p.; Halász Imre: Nagykanizsa önkormányzata a 19.

század első felében. In: Nagykanizsa. Városi monográfia. 2. kötet (Halász 2006.) 402., 440. p.; Degré 1972.107. p.

33 Kaposi 2003.198-199. p.

167