Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban
A megye határai korszakunkban alig változtak. A Bach-korszakban néhány évig Muraköz a horvátországi Var ásd megyéhez tartozott, Balatonfüred környéke pedig Veszprém megyéhez. A trianoni békediktátum Muraközt és Alsólendva- Belatinc vidékét (Muravidék) a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolta, ez a rész 1941-1945-ben átmenetileg ismét Zala vármegyéhez tartozott, ma Muraköz a Horvát Köztársaság, Muravidék a Szlovén Köztársaság része. 1946-ban a balatonfüredi járást Veszprém megyéhez csatolták. 1949-ben azután átrendezték a megyehatárokat. A középkorban és a kora-újkorban közigazgatási központról a mai értelemben nem beszélhetünk. A megyegyűléseket Zalában is különböző helyeken tartották. Csak az 1720-as években határozták el, hogy Zalaegerszegen építenek megyeházát. Miért döntöttek így? Erre nem tudunk feleletet adni. Egerszeg a megye északi határán feküdt, a szomszédos helység - Egervár - akkor még Vas vármegyéhez tartozott. A rendi korszakban nem is gyakorolt vonzó hatást a birtokos nemességre. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás hivatalszerű működése a Bach- korszakban kezdett kialakulni. A kiegyezés után felmerült a terv, hogy a megye székhelyét Nagykanizsára helyezzék át. Erre nem került sor, mert az átfogó köz- igazgatási reform lekerült a napirendről. Zalaegerszeg megyeszékhely maradt, de bizonyos ideiglenességre utalt, hogy a megye a mai napig nem tudott új megyeházát építeni magának. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztásakor a 18. században épült megyeházát a törvényszék kapta meg. A megyei hivatalok a kvártélyházba költöztek, azt bővítették többször is. Zalaegerszeg a polgári kor végéig nem lett a megye teljes körű igazgatási és törvénykezési központja. A zalaegerszegi törvényszék hatásköre csak a megye északi részére terjedt ki, Nagykanizsán is volt törvényszék. A nagy kiterjedésű megye a rendi korszak végén hat járásra tagolódott, mindegyik egy főszolgabírói és két vagy három alszolgabírói „vidék"-re. A járásoknak székhelye nem volt, a szolgabíró egy esküdt kíséretében a helyszínen intézkedett, nem is mindig lakott a járása vagy a vidéke területén. A „tapolcai járás" stb. elnevezés volt csupán, nem a székhelyet jelölte, mint az 1870-es években bekövetkezett átszervezés után. Ekkor 12, majd 13 járásra oszlott a megye, a vidékek megszűntek, a főszolgabírói hivatal ténylegesen a járási székhelyen működött, ez azonban csak néhány fős apparátust jelentett. Nem minden egyes járási székhelyen működött járásbíróság és adóhivatal. A megyében többségben lévő római katolikusok három egyházmegyéhez tartoztak: a veszprémi, a szombathelyi és a zágrábi püspökséghez (Zágráb 1852-től érsekség). A református és az evangélikus egyházkerületek központjai is a megyén kívül voltak. 10
