Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)
Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1918. november 2. - 1931. december 22.
az okai, mert 50 éves munkásságukkal oda törekedtek, hogy ezt a keresztény szellemet, amely kell hogy vezesse az országot, teljesen lezüllesszék. Kerekes Mihály: Friedrich hadügyi államtitkár volt! Fangler Béla: Igen, de kilépett hamarosan. A zsidók voltak az okai annak, hogy az internacionális őrültség az országban uralomra jutott és ők az okai annak, hogy ez az ország teljesen végromlásra jutott. A zsidó sajtó, a zsidó erkölcstelenség okozta azt, hogy az ország a mai helyzetben van, mert minden törekvésük oda irányult, hogy az országot teljesen lezülljék, nekünk pedig minden törekvésünknek oda kell irányulnia, hogy a keresztény morál érvényesüljön. Budaváry László: A keresztény egységet meg kellene teremteni, nem pedig szétbontani! Fangler Béla: Ha nézzük a történelmet, azt látjuk, hogy igaz az, amit Sándor Pál t. képviselőtársam mondott, hogy az a nyolcadik törzs a zsidó volt, de azt látjuk, hogy ez ellen a nyolcadik törzs ellen már a magyarság életének első századában is a legszigorúbb törvényeket kellett hozni és már Szent László, Kálmán, az Aranybulla a zsidóságnak, a rokonságnak, mint ő mondta a jogait teljesen megszigorította és megnyirbálta. Nagy Lajos, majd 200 év múlva a székesfehérvári országgyűlés a zsidókat az országból kiűzte, Rudolf 1578-ban a fejadóval sújtotta őket, ugyanezt tette II. Ferdinánd, majd 100 év múlva Mária Terézia és ennek elődje, III. Károly is. Kerekes Mihály: Mégis itt vannak! Fangler Béla: A XIX. századnak álliberalizmusa a zsidóságnak mindent megengedett, minden jogot megadott, azt oly nagyhatalommá emelte, amely hatalmi pozícióról az embernek igazán fogalma sem volt. Ezért hálából a zsidóság megcsinálta a keresztény morálnak teljes elbukását jelentő kommunizmust. Nálunk, külföldön mindenhol a zsidók állanak a kommunizmusnak, a kommunista hadseregnek élén, mindenütt a zsidók vezetik a munkásságot és hogy merre vezetik, azt láttuk. De én bízom a jő Istenben, hogyha még egyszer történne ez a próbálkozás, ha még egyszer odaállana a zsidóság kommunizmus élére, ha még egyszer fel akarná itt ütni a fejét az a vörös rém, akkor tudom biztosan, hogy nem az következnék be, ami Franciaországban bekövetkezett, hogy 18000 embert bírói ítélet nélkül kivégeztek, hanem hogy itt hány ezer ember menne a másvilágra bírói ítélet nélkül, ezt csak a jó Isten és a népharag tudná megmondani. Nem próbálkozom azzal, hogy ezeknek a Corpus Jurisban lefektetett törvényeknek újra való felvételére javaslatot tegyek, nem próbálkozom azért sem, mert megállapítható, hogy sohasem volt ilyen zsidó világ, amilyen most van és egészen nyugodtan megtehetik a zsidók azt, hogy a mellükre egy cédulát ragasszanak, amelyen az áll: a keresztény kurzus védelme alatt. (Derültség. Zaj.) Ugyanazok a zsidók vannak most is ugyanazokban a zsidó központokban, ugyanazok a zsidók vezetik Magyarország gazdasági életét a nagybankokban, ugyanazok a zsidók állanak most is a sajtó munkájának az élén, ugyanazokkal a 223