Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között I. 1918-1931 - Zalai gyűjtemény 62. (Zalaegerszeg, 2006)
Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1918. november 2. - 1931. december 22.
szerkesztőkkel és munkatársakkal, a keresztény alapítványi és papi birtokokban ugyanazok a zsidók ülnek még mindig és mikor ez ellen felszólal valaki, akkor a miniszterelnök úr - elismerem - előkelő gesztussal azt mondja, hogy máról holnapra nem lehet a helyzetet megváltoztatni. (Helyeslés. Zaj.) De ne feledjük el, hogy annak az embriónak, amely tavaly augusztus elején megfogamzott, az azóta eltelt kilenc hónap éppen elegendő lett volna a megszületésre. Somogyi István: Hat hónapig az önök vezére volt miniszterelnök! Fangler Béla: Az entente-tal való fenyegetődzés, hogy ne merjünk a zsidók ellen szólni, a zsidók ellen semmit csinálni, mert akkor az ententetől rossz szerződést kapunk, nem más, mint üres fenyegetés, mert az entente éppen olyan szerződést adna akkor is, ha itt tökéletesen zsidó minisztérium ül, éppen olyan szerződést adna, ha itt olyan miniszterek ülnének, akiknek a lábai nem egészen mértani arányúak, (Derültség.) orraik merészhajlásúak és bajuszuk és szakálluk olyan színű, hogy szikrák szóródnának belőle. [...] Most méltóztassanak megengedni, hogy prepozíciókkal álljak elő a zsidókérdés megoldására. Azt hiszem, mindnyájan megegyezünk abban, hogy jóllehet a zsidóság Magyarországot a tönk szélére juttatta, nem szabad általánosítanunk és azt mondanunk, hogy minden zsidó gazember és minden zsidót ki kell pusztítani az országból. Nekünk egyénileg kell értékelnünk a zsidóságot és azoktól, akik tényleg vétettek a magyar állameszme ellen, meg kell vonnunk az állam támogatását. Hogy ezt megtehessük, fel kell állítanunk az ún. zsidókatasztert, akár úgy, hogy az állameszme ellen vétőket vegyük bele, akár úgy, hogy a nem bűnösöket. Meskó Zoltán: Akik nem vétettek! Ahhoz kevesebb papír kell. Fangler Béla: E kataszter alapján, ha a vétkeseket vesszük fel a kataszterbe, a zsidóságot két csoportra kell osztani, illetve azokat, akik belekerülnek a kataszterbe, még külön két alosztályba. Az elsőbe kerülnének azok, akik az állameszme ellen vétettek, akik tényleges kommunisták voltak, akik börtönben voltak, vagy internálva voltak, avagy végül a büntetőtörvények hiányossága miatt ettől megszabadultak, azonban tényleg úgy viselkedtek, hogy az állameszme ellen vétőknek tekinthetők. A másik alosztályba kerülnének azok, akik gyanúsak abban avagy rájuk bizonyult, hogy kommunistákkal egyetértettek, hogy lánckereskedők és hogy a zsidóság előnyére és hogy a keresztény magyarság rovására tevékenységet fejtettek ki. Az első osztályban lévőktől elsősorban el kell vonni a vagyont tökéletesen, 100 %-ra. Sem az első-, sem a másodosztályú zsidó cselédet nem tarthat, az üzlet- helyiséget tőle el kell venni, lakásába úgy be kell szorítani, hogy csak egy kis szobája maradjon meg, minden egyéb mellékhelyiség nélkül. Ellenben a többi zsidót üldözni azért, mert fajtársai kommunisták voltak és rosszul viselkedtek, nem szabad. 224