Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)
Szakács László: Fejezetek a zalaegerszegi erdők történetéhez a középkortól 1990-ig
és ott eladták.18 Ezzel 400 forintnyi kárt okoztak, ami ebben a korban nagy összegnek számított. Ebből arra lehet következtetni, hogy sok és drága gesztenye teremhetett itt, különben nem lett volna érdemes az akkori közlekedési viszonyok mellett ilyen nagy távolságra szállítani. Ebergény: 1390-ben a Debrétével határos területen említenek egy nagy erdőt (magnam silvam) és egy Erdőföld (Erdeufeld) nevű helyet.19 Jegenye: Helynévként 1358-ból és 1408-ból ismerjük.20 A szláv eredetű fanevünkről kapta nevét, nyárfa.21 (Nem a jegenye nyárról van szó!) A fenyőfával is azonosították, de ezt sokan kétségbe vonják. E vita lezárásának nagy jelentősége lenne, ugyanis eldőlhetne, hogy az erdeifenyőnek hol a természetes határa. Jelenleg Zalaegerszeg keleti és déli részén húzódik a határ. 1211-ben a Gebarth nevű birtok adománylevelében egy bokros (nemoribus) helyről esik említés.22 1413-ban Ságod és Neszele határjárásakor almafát (pomi silvestris), bokros tölgyest (dumum iliceum) és határfát (signum metale) említenek. Többször találnak bokros, tüskés, csalitos területet.23 Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a kora középkorban igen változatos volt az erdők faállománya. Uralkodó volt a tölgy (gyertyános tölgyes erdőtípus), az északi oldalakon a bükkösök, dombtetetőkön a kocsánytalan tölgyes-cseresek, a síkvidéken, a vizek mellett a kocsányos tölgy - éger - kőris ártéri erdők, ahol a fűzfák tették változatossá a tájat. Melegebb, száraz oldalakban tölgyes cseres, gesztenyés erdők is voltak. A ma már ritka fák - hársak, juharok, gesztenyék és szilek - akkor még bőven előfordultak. A szilek az elmúlt időben szinte teljesen kipusztultak. Meglepő a vadgyümölcsök nagy aránya: vadkörte, vadalma, berkenye, vadcseresznye, dió, szelídgesztenye. Nagyon különös, hogy a fenyő csak egy-két alkalommal fordul elő, és az sem egyértelműen bizonyított. A későbbi térképek és a leírások földrajzi neveiből sok helyen látni, hogy a szántók és rétek előtt milyen erdők voltak. Olvashatunk különböző irtás elnevezéseket, de a legmeglepőbb, amikor egy szántót tölgyesnek, cseresnek hívnak. A természetes erdőtakaró, a gyakori irtások ellenére is megmaradt. E korban az erdőgazdálkodás helyett inkább népi erdőkiélésről beszélhetünk. A falvak lakóinak az erdőirtás az életet jelentette. A fából lakóházakat, melléképületeket építettek, bútorokat, használati eszközöket készítettek. A kiirtott erdők helyén viruló gabonamezők a legfontosabb táplálékot adták. A legelőnek kiirtott terü18 MÓL DL 67828.; Szakács László: Zalai gesztenye 500 évvel ezelőtt. In: Zalai Hírlap 1982.12. sz. 18. p. (Összehasonlításul: egy ló 3 forintot, egy juh 0,2 forintot ért ugyanekkor.) 19 ZSOI. köt. (Bp„ 1951.) 192. p. No. 1705. 20 ZOII. köt. 339. p. 21 Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai. Bp„ 1955.1. köt. 1. rész. 232. p. 22 ZO I. köt. 4. p. 23 ZO II. köt. 388-390. p. 239
