Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)
Káli Csaba: Zalaegerszeg gazdasági és társadalmi átalakulása 1945-1956 között
közvetve szintén Zalaegerszeg iparosítását segítette. A fent idézett dokumentum is kitért erre a különleges szempontra, mégpedig a déli országhatár légvonalbeli távolságára. Ahogy a Jugoszláviával megromlott politikai viszony meghiúsította például a Duna mellé tervezett új vasmű Mohácsra történő telepítését, úgy esett el az iparosítás szempontjából fogadóképesebb Nagykanizsa, illetve kissé más szempontból Szombathely is az új beruházásoktól, és lett a honvédelmi szempontból védettebb Zalaegerszeg a nyertes. A ruhagyár 1951. évi és a vajgyár 1953. évi átadása után akár teljesítettnek lehetett volna tekinteni az első ötéves terv Zalaegerszegre tervezett ipari beruházásait, a véletlen azonban közbeszólt. A megyeszékhelyhez közeli Nagylengyel község határában 1951 elején jelentősnek tűnő kőolajmezőre bukkantak. A stratégiai jelentőségű energiahordozó kitermelhetővé tétele nem tűrt halasztást, az ehhez szükséges beruházási forrásokat soron kívül biztosították. Az itt talált olajjal azonban volt két gond: nagy viszkózussága, magas bitumentartalma miatt - az akkori technika mellett - csővezetéken jelentősebb távolságra nem lehetett gazdaságosan szállítani, illetve a meglévő finomítók az ilyen típusú kőolaj feldolgozására nem voltak berendezkedve. Mindezek eredőjeként a helybeli, vagy legalább is a közeli feldolgozás lehetőségein kellett elgondolkodni, mégpedig egy elsődlegesen bitumengyártásra specializálódó új üzem keretei között. Tekintettel a beruházás nagyságrendjére és speciális igényeire, eléggé behatárolódtak a megvalósítás lehetséges helyszínei. A kőolaj melletti elsődleges telepítő tényezők, úgy mint a vasút és a víz közelsége eleve meghatározták Zalaegerszeget, a kérdés csupán az maradt, hogy a városban hol alakítható ki a minden eddigi beruházásét többszörösen meghaladó nagyságú telephely. Gyors döntés után a várostól délre került az üzem, amely 1952 végén, egy „zsebfinomító" sebtében való összeszerelésével már termelt is, de az igazi nagyüzem első üteme csak két évvel később készült el.30 Az ismertetett három nagyüzem mellett Zalaegerszeg többi ipari vállalata eltörpült mind a foglalkoztatottak, mind pedig a termelési érték tekintetében. Az új nagyüzemek szigetként emelkedtek ki a város kisipari kereteket alig meghaladó, régi, tradicionális ipari struktúrájából. A vizsgált korszakban még nagyon kevés integratív kapcsolat szövődött a régi és az új között, ami persze részben az eltérő profiloknak volt köszönhető. Az iparba és a többi ágazatba belepumpált központi állami és helyi tanácsi beruházási összegek közötti nagyságrendi különbségeket az alábbi, 1951-1953. éveket felölelő összefoglaló adatsor mutatja (Ft-ban):31 30 Vö. Zalai Kőolajipari Vállalat története 1952-1987. [Zalaegerszeg], [1987], 31ZM i Zeg. VT ir. 2-1/1/1955.1955-56. évi községpolitikai tervek melléklete. Az adatsor nem tartalmazza az 1954-ben átadott kőolaj-finomító beruházási összegét, amely elérte a 100 millió Ft-ot. A for224
