Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)

Paraszti vallomások - Egerszegi járás

114. TÓFEJ II. I. Még ezen utolsó urbáriom őfölsége kegyes rendöléséből bé nem hozatott, né- künk urbáriomunk nem volt. II. Contractussa sem volt öszveségessen a helységnek, hanem közülenk némely- lyeknek maga földesuratól vagyon contractussa, nevezetessen Lancsák Joseff- nek, Kelemen Jánosnak, Totth Péternek, Takács Györgynek, mellyeket kinek- kinek maradékja itt A, C és D bötűk alatt párban béadja, mellyeknek értelmek szerint, az első ugyan hat, a második hét forint, a harmadik egy forint és ötven pinz, a negyedik hasonlóképpen egy forint és ötven pinz árendát ednyihán esz­tendeig füzettek. Töbnyire pedig a földesurak teccések szerint holy árendát fü­zettünk, holy robotott szolgáltunk a mi emlékezetünkre, mindaddig, még ezen utóbbi urbárium közinbe bé nem hozatott, azúta pedig minyájan robotott szol­gálunk, kivévén [...]hány Gábor uram jobbágyát, kik most is árendát füzetnek. III. Amint föllyebb is megmondottuk, még ezen utóbbi urbáriom közikbe bé nem hozattatott, földesuraink tetszése szerint, hogy árendát, ki többet, ki keveseb­bet füzettünk, holy robotott szolgáltunk, robortunknak száma nem lévén, az pedig a mi emlékezetünkre mindenkor úgy volt. IV. Haszonvételei ezen helységnek és határjának ezek: 1. Szántóföldeink két vetőre valók és felére ollyasok, hogyha megtrágyázhattyuk, három vetőig a tiszta búzát is megtermik, ellenben ha meg nem trágyázhattyuk is ollyasok, hogy amint az idő hozza magával holy jobb, holy soványabb rosot teremnek. 2. Piac ugyan helységünkben nincsen, hanem szalaegerszegi mezőváros két mélly- földnyire essik, aholy vagyon ollyas piac, hogyha valami elladni való jószágunk volna, azt könnyen pinzé tehetnénk. 3. Marháinknak itatóhelyek a berekben elgendő vagyon. 4. Kimért erdőnk ugyan nincsen, mindazonáltal tűzre való fájészásunk magunk határában, földesuraink engedelméből ingyen, elegendő vagyon. 5. Gyümölcsösünk házaink körül valamelly kevés, kábosztás és más egyéb vete­ményes kerteink pedig magunk szükségünkre elegendő vagyon. Károk pedig és fogyatkozások ezek: 1. Szántó földeinknek majd ötödrésze dombos és partos lévén, zápor- és sok essők idejekben a víz meg szokta hordani és árkosíttani, és munkáltatások s igazéttá- sok nagy munkával szokot meglenni. 2. Réteink sássossak és békarokkások és berkessek, nem is szarvasmarhának való szénát teremnek, nem is takarhatunk jóravaló szénát egyéb helyen, hanem vala­mi kevesett házhelyeinken a Telekekben. 179

Next

/
Thumbnails
Contents