Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)
Paraszti vallomások - Egerszegi járás
mink földesuraságainknak semmi adózást nem tettünk, s ajándékot sem adtunk, hanem papi désma határunkban mindegy nyolc, kilenc holdbúi jár, és mivel azon földeket csak tavaszival szoktuk verni, még eddig másbúi nem adtunk tizedet, hanem egyedül zabbúi. VIII. Puszta házhelly hellységünkben mastan nincsen, hanem Deák Gábor urunk ezelőtt, mintegy 20 esztendővel Császár Jánostól Hodák irtássában másfél holdra való régi járt földet vett ell, azt pedig azért, hogy nevezett Császár János megöregedvén, maga könyörgött az tekintetes úrnak, hogy ő annyi földel nem bírna, s az árendát is nem fizethetné, vegye ell tőle, úgy vette ell, és azt most is maga bírja, de azzal töbször is nevezett Császár Jánosnak fele árendát ellengette, aminthogy maradéki is azon időtűi fogva csak fele árendát fizetik. IX. Mink árendások lévén, minnyájan magunkat szabadmenetelűeknek tartyuk. 1777. február 20. Sypos Sándor X Totth Ferencz X Bakos Mihály X Baksa Farkas X Jánosa Ferencz X Totth András X Előttem: Septey Pál táblabíró s. k. és Plorváth Györdgy esküdt s. k. 111. TESKÁND I. Sémi urbáriumok sincsen, sem nem volt soha is. II. Urbáriumok nem lévén, jobbágyi szolgálatokra és adózásokra hajtattak, valamire kellett azelőtt öszvefogva, hanem most enyihány esztendőktől fogva minden gazda az maga marhájával szolgály. III. Seminémő adományt sohasem adtak a földesuraknak. IV. Flaszonvétele szántóföldeken és réteken kívül sémi nincs, hanem fogyatkozások vagyon, mint legeltetésben, mint pedig fájészásban, mively füveltetésért szomszéd uraságnak minden gazda egy-egy napot szolgály, fát pedig pinzen veszik. V. Hány hold földet bír egy-egy gazda és kik tartassanak egészhelyeseknek, nem tudgyák, hanem egy holdnak tartatott, kiben két posoni köböl mégyen, sarjút pedig lehet kaszálni áltollyában. VI. A robotra számot nem tartattak, hanem amikor köllet, parancsoltaiban, elöl- állottak, minden maga gazda az maga marhájával, kinek négy volt négyei, kinek kettő, kettővel, a robotyak pedig jobbára szántásbúi állott, a robotra menés és viszatérés is a robotban számláltatott. 175