Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)

Paraszti vallomások - Egerszegi járás

VII. Kilencedet semifélébűl sem adtak soha is, és más körüllévő uraságoknál sem volt szokásban sem készpénzt, sem másféle adományokat sohasem adtak a föl­desuraknak. VIII. Puszta házhelly egy sincsen. IX. A polgárok magokat ugyan szabadmenetelűeknek tartyák, de az földesurak örö­kösöknek álléttyák lenni. 1768. március 10. közönséges esküitek: Gáli János esküit X Gyük Ferenc X Katona János X Pörse László X öreg esküit Totth János X Vass Joseff X Kovács János X falu bírája: Pörse Joseff Előttem: Hertelendi Ferenc esküdt s. k. és Derecskey János esküdt s. k. 112. TESKÁND II. I. Urbáriumunk, méglen őfölsége kegyelmes rendelésébűl bé nem hozattatott, nem volt. II. Urbáriumunk nem lévén, a jobbágyi kötelességet mindazonáltal, amikor mire köllött, tettünk, azelőtt öszvefogva, most pedig minden gazda maga marhájával ezen bévett szokás pedig mikor kezdődött, ara nem emlékezünk. III. Mi mindanyájan, valamint az második punctumban is megmondánk, amire kí- vántatott, szolgáltunk és ezen szokás mikor és mi módon hozattatott bé, ara nem emlékezünk. IV. Haszonvételeink e^ek: 1. Réttyeink alkalmassak, többnyire kétszer kaszálóak vannak, azokon termett szénával marhát is lehet hizlalni. 2. Piac Szalaegerszeghen közel, félóránnyi földre lévén, ha mi elladandó paróká­ink volnának, azokat alkalmas áron elladhatnánk. 3. Itatója mind öreg, mind apró marháinknak alkalmatos és közel vagyon. 4. Malom egy fertál óránnyi járóföldre vagyon helységünktől. Káraink pedig epek: 1. Földeink az hegyekből járó záporvizek által igen ellhordattatnak. 2. Piatárunknak szűk volta miatt, csordabéli marháinktól esztendőnként minden gazda Deák László úrnak, hogy Martonfai pusztán a legeltetést megengedi, egy- egy napot szolgál. 176

Next

/
Thumbnails
Contents