Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)

Paraszti vallomások - Egerszegi járás

hanem árendássak, nevezetessen néhai Istengen boldogul« Farkas Ferencz úr­nak emberi ketten lévén, egyik hat forintokat, az másik három máriást fizetett, ezen árenda fizetés és robotolás mintegy 15-16 esztendeig az úrbáriumnak bé- hozása előtt tartót. III. Amint a második punctumban előlszámláltuk, fönt titulált méltóságos Svetics uraságra szálván nagyobb része ezen helységnek, valamint véle megegyeztünk, úgy szolgálotunkat minden engedelmességgel megtettük, azon kívül semmi adó­zás rajtunk nem volt, ezen szokás mintegy 15-16 esztendeje, hogy helységünk­ben béhozattatott. IV. Ami a haszonvételeket illeti: 1. Amelly szántó földeink közelleb vannak, ha trágyázzuk két-három esztendeig tiszta búzát megnevelik, rosot pedig átallábon megnevelik, két marhával is lehet szántonyi. 2. Ami eladni való jószágunk vagyon, Szalaegerszegi mezzővárosban félórányi járóföldön folyóáron eladhattyuk. 3. Legeltető mindenféle marháinknak elegendő vagyon. 4. Tűzre és épületre való fa magunk határában helységünkhöz közel ingyen adatik. 5. Mikor makk termése vagyon, két garassal alább, mint kintvalóknak megenget- tetik. 6. Püspöki tized nincsen szokásban nálunk. 7. Szala vizén félórányi járóföldön malom elegendő vagyon. Ami a károkat illetik: 1. Magunk határábon egy kaszavágó rétünk sincsen. 2. Minthogy határunkban szőlőhegy nincs, szomszéd helyeken is aholy szőlőket bírunk egymást kölcsönösben szoktuk segítteni, azért kézi munkánk áltol pénzt sem szerezhetünk. 3. Itatóhelye marháinknak alkalmatos egész határunkban nem találtatik. V. Minyájan Svetics uraság jobbágyai, kik marhávol szolgáltunk, egészhelesseknek tartattunk. Mindenikünknek volt 8 hold szántóföldönk, rétünk semmi, hanem rétek helyet irtások engedtettek, mellyekbűl semmi censust földesuraságunknak nem attunk, mast pedig méltóságos uraságunk Egerszegi határban az püspök­ség fundussán mindenikünknek egy-egy szekér rétet szerzet s adót, azokon sar- jút is kaszálhotunk. Szántóföldeink, mellyeket álondossan bírunk, nevezetessen Útra dűlőben, lioszúakban Kert allábon, Neszeli határ, mellyet legterméke­nyebbek, Rövidekben és Cser előtt lévő földeink középszerűek, Menüben, Pali határszélben, minthogy tovább is esnek legalábbvalók. Mindezeken előlszám­lált részekben lévő szántó földeinkben, értvén egy holdot, kiben harmadfél, kiben három posonyi mérőt szoktunk vetegetnyi régenten. VI. Amint föllebb előlszámláltuk minden gazda, kinek marhájo volt, ugyan két mar­hávol minden héten egy napot, magánok is úgy szokott szántoni, akinek pedig 126

Next

/
Thumbnails
Contents