Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)
Deák Ágnes: "Ő csak Deák és nem Deákpárti". Deák és pártja 1869 után
Nem is örült Deák Andrássy Bécsbe való távozásának, s ezzel nem volt egyedül. Eötvös például naplójában többször is kifejtette, Andrássy személyének súlyát a birodalmi politikában magyar miniszterelnöki posztja adja, s azt elhagyva már nem rendelkezhet oly nagy tekintéllyel; másrészt Eötvös egyetértett Lónyay azon - ma már tudjuk, megalapozatlan - aggodalmával, Beust gróf közös külügyminiszter utódjaként Andrássy csak átmeneti megoldásként jöhet szóba a bécsi udvar számára, míg nem találnak „valamely feudálist", aki jobban megfelel majd ízlésüknek.172 Andrássy utódjául Eötvöst szerette volna megnyerni, ettől azonban Eötvös elzárkózott.173 Végül őt a miniszterelnöki székben Lónyay Menyhért követte, akivel mint erőskezű pénzügyminiszterrel különösen sok konfliktusa akadt korábban Deáknak. Lónyay 1870 februárjában már határozottan úgy nyilatkozott naplójában, hogy Deák a hatékony kormányzati lépések egyik legfőbb gátja: Ügyes vezetéssel - írja - az országgyűlési többséget „a rend, consolidatio és a reform ügyekben erélyes, tevékeny munkásságra lehetett volna szoktatni - még Deák prestige ellenében is, ki bizonyára akadályul szolgált ezen ügyben, az ellenzékkel való gyakori transigálási hajlama miá [miatt]."174 Egy hónappal később pedig már egyenesen úgy látta Lónyay, Deák dezorganizálja a kormánypártot.175 Deák becsülte Lónyayt, s mindenek előtt pénzügyi-gazdasági kérdésekben számított a szakértelmére, de emberileg nem került hozzá közel, egyéniségük igen eltérő volt.176 Ennek ellenére, úgy tűnik, nem ellenezte miniszterelnöki kinevezését, feltéve, „ha ugyanazon alapon állok — jegyezte fel Deák szavait Lónyay naplójában -, melyen a párt és azon alapon alkotmányos irányban kívánom a pártot vezetni."177 ne unjon a dologba, mert bizony nagy baj volna ez az országra, Andrássy maga felér egy magyar sereggel, annyira imponál a németeknek." Weninger Vince levele Csengery Antalhoz, Bécs, 1870. márc. 22. (másolat) OSZK Kt, Quart. Hung. 2421. 172 Eötvös József: Naplójegyzetek 1870. 394. p. 173 Uo. 394. p. 174 Lónyay Menyhért naplója, Bécs, 1870. febr. 16. 175 Lónyay Menyhért naplója, Bécs, 1870. márc. 26. 176 Nagyrabecsülését mutatja az, ahogyan a bécsi közös pénzügyminiszteri posztot elfoglaló Lónyayt búcsúztatta: „Az öreg úr igen szívélyes volt. Nem szólottunk együtt sokat az elválás okairól, csakis azt mondá, hogy Bécsbejn] még sokat tehetek az ország javáért. Egymástól bocsánatot kértünk, ha néha ellentétbe jöttünk egymással. Ő egyenesen mondá magáról, hogy néha heves és indulatos, tulajdonítsuk azt korának, aztán megölelt és megcsókolt, felállt és az ajtóig kikísért." Lónyay Menyhért naplója, Bécs, 1870. máj. 24. Lónyay és Deák viszonyáról lásd: Cieger András: A számok szorításában 1317-1319. p. 177 Lónyay naplója, 1871. nov. 15.: „Deák azt mondta, hogy miután Andrássy és én voltunk a kiegyenlítésnek legtevékenyebb tényezői, feltéve, hogy ugyanazon alapon állok, melyen a párt, és azon alapon alkotmányos irányban kívánom a pártot vezetni, ő szívesen fogadná kineveztetésemet, annyival inkább, miután a jelen körülmények közt nincsen senki, aki Andrássy után a többséget egyesíteni képes lenne. Elmondá, hogy a provisoriumoknak nem barátja, mi csak pártszakadást idézhetne elő"; a Lónyay miniszterelnökségéről szállingózó hírek időszakában Bittó István állítólag kifejtette Deáknak, 302
