Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)
Deák Ágnes: "Ő csak Deák és nem Deákpárti". Deák és pártja 1869 után
rák-német örökös tartományok csatlakoznak majd az egységes Németországhoz.54 Deák viszont nemcsak a teljes önálló államiságot, de a perszonáluniós függetlenséget is Magyarország jövője szempontjából veszélyes alternatívának minősítette, melyet azonban számunkra kedvezőtlen nemzetközi viszonyok a jövőben még megteremthetnek, de amely mindenképpen Magyarország és a magyarság pozícióinak gyengülését fogja maga után vonni: „És valamint akkor, midőn nekem választanom kellett egy centrális parlament, egy közös Reichsrat és a perszonál- unió közt, a perszonáluniót sürgettem, bármi veszélyes, bármi káros is az, mert a másik még veszélyesebb, még károsabb; úgy ha ezentúl olyan idő következnék be, hogy megint aközt kellene választanom: közös parlamentbe, Reichsratba olvadás vagy pedig bármi teherrel, veszéllyel járó perszonálunió, én ismét ez utóbbit választanám."55 Ezzel minden addiginál határozottabban határolódott el a perszonáluniós távlati célkitűzésektől, jelezve, a továbbfejleszthetőségre vonatkozó megjegyzései nem perszonáluniós álmokat takarnak az ő esetében. Másfelől ugyanebben az évben ősszel, Karl Sigmund Hohenwart gróf osztrák miniszterelnöknek a csehekkel való kiegyezési kísérletének idején Andrássy Gyula Deák tekintélyével is támogathatta Bécsben a birodalom föderatív jellegű átalakításával szembeni elutasító álláspontját. Kezdetben mindketten a kivárás politikáját választották, Andrássy szándékosan visszavonult Terebesre, hiába sürgették, hogy avatkozzék be. Ez meg is felelt a magyar liberális mozgalom hagyományainak, hiszen korábban mindig is azt hangoztatták, ahogy mi sem tűrjük az ausztriai politikai erők beleszólását a magyarországi belpolitikai kérdésekbe, úgy nekünk is ehhez az elvhez kell magunkat tartani, míg jogainkat nem érintik a változások.56 De azzal természetesen mindenki tisztában volt, hogy az ausztriai belpolitikai szervezet bárminemű átalakulása óhatatlanul hatást gyakorol a magyarországi nem magyar nemzeti mozgalmak fellépésére. Ráadásul 1871 októberében a Határőrvidéken fegyveres lázadás tört ki, s az első híradások még 54 Eötvös József: Naplójegyzetek. 1870. augusztus [6]-tól kezdve 1870. november 30-ig. Közzéteszi: Czegle Imre. Történelmi Szemle, 1978. 2. sz. 364-410. p.; „Én azon alkotmányos formákat, melyeket [18]67-ben alkotónk, soha nem tekintettem állandóknak, s elfogadtam, mert általok Magyarországnak annyi szabadság biztosíttatott, mennyire kifejtésünkre szükségünk van, de tudni szeretném, vajon Andrássy és Deák szinte kiábrándultak-e már." Uo. 409. p. 55 Uo. 596. p. 56 Halász Imre: Egy letűnt nemzedék 125. p.; Gratz Gusztáv 1.106-107. p.; Diószegi István: Bismarck és Andrássy. Magyarország a német hatalmi politikában a XIX. század második felében. Bp., 1998. 115-142. p. A magyar liberális ellenzék álláspontja a kívánatos ausztriai viszonyok tekintetében korábban távolról sem volt egyértelmű. Csengery például 1862-ben a Pesti Napló hasábjain kifejti az Ostdeutsche Post című lappal polemizálva: „Igaza van, hogy mi a pluralismust nem akarjuk szent István koronája alatt, de azért ne hidje, mintha mi annak elvileg már előre is ellenségei volnánk a Lajthán túl." Pest, augusztus 7. 1862. Bécsi dolgok. Pesti Napló, 13. évf. 183-3749. sz. 1862. aug. 9. A cikkre Samu Nagy Dániel: Magánélet és közéleti tevékenység. Csengery Antal az 1860-as és az 1870-es években c. Ph.D. disszertációja (kézirat) ELTE, 2003. hívta fel a figyelmemet. 277
