Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)
Dobszay Tamás: Deák Ferenc törekvései és politikája 1860-1861-ben
tikától. Úgy tűnt, Deák így megszabadul a választáskényszertől; nem volt többé értelme óvatoskodásnak, nyíltan állhatott ki 1848 teljes helyreállítása mellett, sőt komolyan számolnia kellett a forradalom lehetőségével is.40 Főként a bizalom megszűnését tartotta a pátens legfájóbb következményének, mert ez a jövőre nézve is akadályozza a kiegyezést. Lónyay Menyhért előtt úgy nyilatkozott, „ha ma vissza is vonnák a pátenst, a bizalom megszűnt, mindenkinél a kiegyezés lehetősége iránt. Mert... az új pátens a korona integritását tényleg czáfolja, hisz Horvát- Tótország és Erdély mint különvált országok küldenének a Reichsratba követeket, emellett minden közös törvényhozási teendő, pénz, háború, közös anyagi érdekek egyenesen a Reichsratnak reserváltatnak; ... kibékülésnél nem vár ránk más mint mi legrosszabb esetben egy európai háború után beállott fölbomlása után Ausztriának, reánk várna". Lónyay naplója szerint Eötvösnek egyenesen azt mondta: „meg van győződve arról, hogy csak forradalmi tér maradt fönn a nemzetnek".41 Az általa fenntartandónak ítélt birodalmi keret tehát reményeivel ellentétben semmivel sem kínált jobb esélyt Deák alapelvei érvényesítésének, mint az emigráció radikális függetlenségi politikája, sőt az utóbbi kisebb árat követelt, mint amit Bécs. Hiszen a nemzetiségeknek ígérhető engedmények párhuzamba állíthatók a pátensnek a területi integritást kétségbe vonó elemeivel, míg az elfogadhatatlan közös birodalmi törvényhozás és kormányzat bécsi igényével szembeszegezhető a független Magyarország eszméje. Egy kiegyezés teljes lehetetlensége és értelmetlensége érzetében Deák ekkor - talán csak pillanatnyi hangulatnak engedve ugyan - mintha a közjogi radikalizmus eddigi elutasítását is feladná. Ha maga nem is lesz híve Kossuth politikájának, de álláspontja most ebben az irányban mutat nagyobb nyitottságot. Utóbb aztán, nyilvános fellépésében ehhez képest visszalép majd, de 1848-hoz; alku, módosítás felajánlásának most nem látja értelmét. Adott helyzetben - már csak a hatalom iránti bizalom elvesztése miatt is - egyedül vállalhatónak a jogokhoz való szoros ragaszkodás látszott. így a döntés, a szakítás felelőssége az udvarra hárult, ugyanakkor a kialakult helyzet a magyar felet felmentette a megoldás keresésének feladata alól. A váltást Deáknak a Zágrábmegye körlevelére adott válaszának záró része fejezi ki leghatásosabban: a pátens után nem maradt más lehetőség, mint a határozott visszautasítás. „Magyarország valószínűleg nem fog a birodalmi tanácsba lépni, mi Magyarország törvényes önállását föl nem áldozhatjuk, a sanctio prag- maticát, amelyet őseink az uralkodó házzal kötöttek, mely ezen önállást biztosítja, föl nem forgathatjuk; s azon szent és sérthetetlen alapszerződést, amely a nemzet és a fejedelem jogainak egyformán alapul szolgál, meg nem semmisít40 Ezt a lélektani helyzetet és a belőle fakadó politikai magtartást jellemezte Hanák Péter a reménytelenség intranzigenciájaként. In: 1867 - európai térben és időben. Budapest, 2001. 73. p. 41 Kónyi II. 593. p. 203
