Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Dobszay Tamás: Deák Ferenc törekvései és politikája 1860-1861-ben

alakítani lehetne ... az ily kerületből a többi ajkúaknak kivándorolni kellene."22 Egyes nemzetiségi törekvések hegemonisztikus vonásai kétségeket támasztottak a magyar politikusokban e mozgalmak liberális jellegét illetőn. Úgy látták, hogy az integritásról való lemondás vagy a szabadságharc alatti etnikai tisztogatások ismétlődését eredményezné, vagy számos nemzetiséget, köztük a magyar kisebbséget a magyarnál vehemensebb, agresszívebb, illiberális nemzeti szupremáciá- nak szolgáltatna ki. Ahogy Lónyay kifejezte a szerb aspirációkkal kapcsolatos aggodalmát: a Vajdaság szerbsége majd „a sokkal nagyobb számú más népességeket tirannisálja." Egyes nemzetiségiek magatartása éppen nem zárta ki e feltételezést.23 A magyar kisebbség román uralom alá jutásának elkerülése volt az Erdély uniójához való ragaszkodás egyik fő oka. (E kérdésben a liberálisok nagy része és a konzervatívok többsége közel állott egymáshoz.)

De gondot okozott volna egy ilyen szövetségi állam létesülése a nemzetiségek földrajzi elhelyezkedése folytán is. Településterületük nagyobbrészt az ország széle felé terült el, s a határokon túl ugyanazon nemzetek nem Magyarországhoz tartozó részeivel érintkezett. Tekintve a nemzeti fejlődés dinamizmusát, e tény két szempontból is aggályos volt. Egyrészt ha a török alól szabaduló szomszédokkal háborúra kerülne sor, a támadó Magyarország határterületein hatalmi eszközökkel bíró szövetségesekre lelne. Másrészt a nemzeti ambíciókkal bíró tartományok az állami eszközök részleges birtokába jutva helyzetüket vagy elszakadásra és a szomszédokhoz való csatlakozásra használhatják, vagy esetleg a kapcsolat előnyeivel élve céljaikat a magyar politikára erőltetnék. Lónyay Deákra hivatkozva vázolja a gondolatmenetet: [a horvátoknak] „kiolvasható a szándékok egy nagy déli slav birodalom alkotására, mégpedig akképp, hogy a Magyarországgali kapcsolatnál fogva joguk legyen a Török Birodalom szétbomlásával déli szláv tartományokat, mint a Magyar Korona hajdani részeit visszanyerni, sőt magyar erőkkel visszafoglalni. Azonban a kapcsolat legyen oly csekély, hogy az első adandó alkalommal az elszakadás lehető s könnyű legyen. Nekünk pedig ily kapcsolat nem állhat érdekünkben ..., a kapcsolat terheivel előnyei nélkül."24

A horvátok esetében többek közt éppen ezért - mint alább idézzük - Deák akár a teljes szétválást is elfogadhatónak tartotta. A többi terület és nemzetiség esetében azonban nem volt hajlandó ilyen módon elébe menni fejleményeknek.

22 In: Lónyay Menyhért naplója. 79. p. 1860. dec. 22-én 20-ról.

23 Az 1861-i turócszentmártoni szlovák nemzeti gyűlés felterjesztése az országgyűléshez. II. pont, ill. III/l.pont. In: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez I. S. a. r. Kemény G. Gábor. Budapest, 1952.31. és 32-33. p. Lónyay hasonló gondolatmenete: Lónyay naplóbejegyzése In: Lónyay Menyhért naplója. 184. p. 1861. ápr. 3. A szerbek végül ebben a tekintetben sokkal engedékenyebbnek bizonyultak: A karlóczai szerb nemzeti kongresszus afelterjesztése VI. Kemény G. Gábor: I. m. 37-38. p. A nemcsak soknemzetiségű, hanem ráadásul kevert jellegű országterület és a kisebbségek kisebbségeinek problémája Kossuthnál is megjelent: Spira: I. m. 54. p.

24 In: Lónyay Menyhért naplója. 152. p. 1861. febr. 6.

194