Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)
Dobszay Tamás: Deák Ferenc törekvései és politikája 1860-1861-ben
ezért nem találta a helyét; ilyenkor bizonytalanodott el máskor is, mint pl. a negyvenes évek derekán, vége felé, vagy 1848 nyarán-őszén. Jól értékelte 1861 nyarán a hazai Kossuth-párti helyzetértékelő: [Deák] „egészen félre fog vonulni, ha nagy mozgalmak nagy változásokat hozandnak".10 S miután ekkor (az olasz egység kialakulása folyamatában, az emigráció szervező tevékenységének jeleit látva) még látott esélyt a külső támadás segítségével egybekötött vagy anélkül kirobbanó szabadságharcra, nem meglepő Deák passzivitása 1860/61 fordulóján. A taktikai megfontolásokon és a politikai eszközválasztáson kívül a reá váró személyes szerep tisztázatlansága is oka volt Deák nyilvános állásfoglalása elmaradásának: valójában maga sem tudta, hogy mi a teendő. Bár voltak értékrendjéből, elveiből és helyzetértékeléséből következő határozott törekvései, de egyáltalán nem volt világos, hogy azok érvényesítése milyen úton lehetséges, célszerű, egyáltalán van-e esély megvalósításukra. Az egymás ellenében ható egyidejű tényezők közepette a rivális koncepciók versenyének többféle végkimenetele is lehetséges volt, s Deák, nem látván, hogy melyiknek lehet legnagyobb esélye, nem vállalta magára a döntés felelősségét. Míg a kortársak és az utókor is iránymutató, vezérszerepet tulajdonítanak Deáknak, őt súlyosan megterhelte ez az elvárás. Eleve úgy vélte, hogy „egyes embertől" nem lehet függővé tenni a kibontakozást. De nemcsak az egyén hatásának korlátozott és bármikor kikezdhető volta, hanem saját helyzete miatt is alkalmatlannak érzi magát e faladatra: „Én, kinek hitét az emberekben, reményét a jövőben a kor és az események megingatták, nem bírnék, ha akarnék is, eldöntő szerepet vinni; ... A ki a hont, mint Te írod, megmenteni reményű, annak ismernie kell a helyzetet és az embereket, tisztán kell látni, s én e zavarában a bajoknak, reményeknek, vágyaknak és számításoknak nem látok tisztán."11 1860 őszén Deák még halványan reménykedik az osztrák fél alkukészségében, de éppen nem biztos abban. Ugyanakkor számol azzal is, hogy a magyar függetlenségi törekvések az emigráció reményeinek megfelelően külső támogatással megvalósulhatnak, s ez mindenfajta alkut feleslegessé tesz. Az általa feltett kérdés így fogalmazódik meg sógorának írt, idézett januári levelében: „kábul a fejem, elszorul a mellem, ha szembenézek a lehetőségek azon káoszával, mi előttünk áll, s miből egy elhibázott lépés végveszélybe viszi a hazát. Engedni a kiegyenlítés kedvéért éppen oly kárhozatos lehet, mint szoros ragaszkodással törésre juttatni a dolgot". Ilyen körülmények között nem látott lehe10 Szilágyi Virgil Kossuthnak, 1861. aug. 16. Kossuth Lajos: Irataim az emigráczióból. III. 658-659. p. 11 Deák levele Oszterhueber Tarányi Józsefhez, 1861. január 9. Váczy János: Deák Ferenc emlékezete. Beszédek, levelek II. Levelek 1822-1875. Budapest, 1890. 284-285. p. 190
