Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Dobszay Tamás: Deák Ferenc törekvései és politikája 1860-1861-ben

dációja érdekében nemzeti és alkotmányos engedményekkel szélesítse bázisát. Az önkényuralom a lehető legkisebb áron szeretett volna szabadulni szorult helyzetéből, ezért elsőre a hatalmát legkevésbé korlátozó arisztokráciánál keresett támaszt. Az uralkodó a magyar konzervatívok ajánlására, a birodalom részleges föderatív átalakítása mellett a törvényhozás és a birodalmi pénzügyek területén szűk körű alkotmányos koncessziókra tett ígéreteket. Ugyanakkor - ama kinyilvánított szándéka ellenére, hogy a különböző birodalomrészek történelmi különbözőségét tekintetbe veszi - a „hatalomeszközök összpontosításának", a „legma- gasb államfeladatok összefoglalt kezelésének" emlegetése az 1847-hez képest is szorosabb centralizációt helyezett kilátásba, s az államélet több kiemelkedően fontos területét, a kormányzást különösen a hadügyi igazgatást és a külügyet teljes egészében uralkodói hatáskörben hagyta.

A magyar közvélemény döntő többsége elutasította ezt az októberi ajánlatot. Nagy súllyal bírt a radikális irányzat, amely minden engedményt kevesellve az emigrációtól és külső szövetségeseitől a forradalomhoz, a Habsburg-birodalom felbomlasztásához és a függetlenség visszaszerzéséhez remélt segítséget. A mérsékeltebb közjogi programot vallók is a Habsburg-dinasztia uralma alatti - lényegében 1848-as - önrendelkezést kívánták. Csak a sikertelen megoldási kísérletet kidolgozó, s az uralkodó környezetében ismét rohamosan csökkenő befolyású konzervatívok igyekeztek - akár a formáról is lemondva - a diploma rendszerének lényegét megmenteni. E törekvésükhöz hiába reméltek támogatást Deák körétől.4

Deák ugyanis az 1848-as törvényeket tekintette iránymutatónak. A részleteket homályban hagyó októberi diplomát úgy értékelte, mint amelyből valami jó fejlődhet, a további kibontakozás útját teljesen el nem vágja, sőt az általa megnyitott teret elfoglalva ki kell használni a lehetőséget nagyobb engedmények kiküzdésére.5 Deák köre - a konzervatívokkal folytatatott konzultációk tapasztalatai alapján is - abban reménykedett, hogy a diploma által vázolt elképzelés „végrehajtása" során a birodalom vezetése lépésről-lépésre talán eljut a magyar alkotmány helyreállításáig. Közeli munkatársainak a '48-as törvények melletti Pesti Naplóbeli állásfoglalásai, s magának Deáknak tiltakozása Zsedényi Edének ama vádja ellen, hogy a Batthyány-kormány megsértette volna e törvényeket, sejttették, hogy mik is a törekvései.6

4 Szabad György: Az önkényuralom kora (1849-1867). In: Magyarország története 1848-1890. Főszerk.: Kovács Endre, szerk.: Katus László. Budapest, 1979. 665. p.

5 Nedeczky István: Deák. A képviseleti alkotmány megalapítása. Budapest, 1876. 276-277. p.

6 Lónyay Menyhért naplója, 1860-1861. (Szerk.: Deák Ágnes). Budapest, 2004.50-51. p. (1860. dec. 7-i bejegyzés) és 69. p. (dec. 16.). Takács Péter: I. m. 71. p. Deák második felirati javaslata felidézi a kibontakozásra vonatkozó reményt: Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei III. Budapest, 1903. 220. p. Válasza Zsedényinek: Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei II. Budapest, 1903. 512-514. p.

188