Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen

zet kész elfogadható feltételek mellett felhagyni az önvédelmi harccal. A herceg kijelentette, „hogy azok után, mik az országban történtek, sem fegyvemyugvás- ról, sem bármi egyéb egyezkedésről szó sem lehet, hanem egyedül csak feltétlen alávetésről (unbedingte Unterwerfung)". Közölte, hogy „ő az országot fegyverrel fogja elfoglalni, katonai kormányt hozand be, s majd akkor őfelsége fogja elhatározni jövendőre a teendőket".

Majláth ezután kérte, hogy a herceg engedje meg, miszerint Olmützbe mehessenek az uralkodóhoz, s addig adjon fegyverszünetet. Windisch-Grátz erre kijelentette, hogy az uralkodó nem fogadhatja a küldöttséget, s ő sem adna más feleletet. „Engem Őfelsége a legmesszebb terjedő teljhatalommal ruházott fel- folytatta -, s azért az Önök óhajtását nem teljesíthetem. Én hadműveleteimet semmi esetre abba nem hagyom, míg az ország feltétlenül meg nem hódol; csak ha ez megtörtént, engedhetem meg valamely küldöttségnek, hogy királya kegyelméhez folyamodjék. A velem szemben álló rebellis seregtől pedig mindenesetre megkövetelem, hogy előttem eldefilírozzon [díszmenetben elvonuljon], a fegyvert letegye, s urának, a császárnak és királynak esküvel hűséget fogadjon. Az urak tudni fogják, hogy Bécsben is el tudtam nyomni a lázadást, hol százezrével álltak velem szemben a fegyveresek, s hol hátamat a magyar lázadók serege fe- nyegeté. Azonképpen fogok tudni itt is fegyveres erővel szerezni érvényt a törvényes hatalomnak". Ezután Lonovicshoz fordult, s figyelmeztette arra a kötelességre, „melyet reá a szenvedélytől és félrevezetéstől izgatott időben állása szab". Amikor Deák kérte, hogy visszatérhessenek a fővárosba, Windisch-Grátz először igent mondott, majd hirtelen megváltoztatta ígéretét: „Mint parlamenterek vannak itt; s ha útukban valamely összecsapásba keverednének, és baj érné Önöket, bennünket érhetne a vád vagy gyanúsítás. Tudtukra adjuk Önöknek, mikor lehet biztos távozásuk. Lesz rá gond, hogy addig illő ellátásban részesüljenek". Más változat szerint az indoklás a következő volt: „Nem akar - úgymond - kétkedni a jelenlevő urak becsületes szándokában, mert az iránt biztosítja őt előéletük és előbbeni állásuk, azonban katonai tekintetek nem engedik meg, hogy őket elbocsáthassa, azért hát kénytelen őket kérni, tegyék magukat egyelőre kényelembe a kastélyban, s várják be a többit".219

Január 4-én délelőtt Windisch-Grátz egy tiszt útján megüzente a küldötteknek, hogy ha valamelyikük hozzátartozóinak írni akarna, a herceg gondoskodni fog a levél elküldéséről. „Csak küldőinket óhajtanok értesíteni eljárásunkról"- válaszolta Deák. A tiszt távozott, majd visszatérve közölte, hogy megírhatják a jelentést, de a herceg kiköti, hogy el akarja azt olvasni. A küldöttek ezt örömmel fogadták, mondván, hogy legalább nem hazudtolhatják meg utólag az abban fog2'9 Josef Alexander Helfert: Der ungarische Winterfeldzug und die octroyirte Verfassung. Prag, Leipzig, 1886.1. (Geschichte Oesterreichs vom Ausgange des Wiener October-Aufstandes 1848. IV/1.}384- 386. p. Törzs Kálmán 89. p.

182