Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen

igazság kiszolgáltatására". Nyilván az OHB is figyelembe fogja venni - sugallta Deák a lehetséges megoldást - hogy „meglehet, ezen ítélet felfüggesztése több hasznot hozhat, mint az elítélés, mert megtörténhetik, hogy Magyarország jelesebb polgárai közül is egyik vagy másik az ellenség hatalmába kerül, s akkor a kicseréléssel több hasznot hajthat az országnak, mint egy-két ember feláldozásával". Utalt arra, hogy a spanyolországi polgárháború példája szerint „valakit megfogatni és felakasztatni egy pillant műve", ha a tetteket az indulatok vezérlik. Hozzátette, hogy ha Perczel Mór, aki Ozoránál elfogta a két tábornokot, „őket hazaárulóknak és lázítóknak tekintette volna, ellenök tüstént haditörvényszék szerint járt volna el". (Az utalás itt különösen szerencsés volt, hiszen a képviselők előtt közismert volt Perczel radikális alapállása és ezzel párosult forrófejűsége). Ismét figyelmeztette mind az OHB-t, mind a képviselőket, hogy szükséges megfontolni a körülményeket, „mert az ilyen első lépés egy iszonyú láncolatot húzhat maga után logikai következetesség szerint mind egyik, mind másik oldalról, és midőn az első lépést megtesszük, ne felejtsük Magyarországnak és el ne felejtsük Spanyolországnak régi történetét".

Deák felszólalása teljes sikert aratott. A képviselőház úgy határozott, hogy Kossuth visszatértéig a tárgyat tartsák függőben, mert az ilyen ügyek amúgy is az OHB, mint a végrehajtó hatalom köréhez tartoznak.194

Hogy Deáknak menyire igaza volt, rövidesen kiderült. Egyrészt, a bécsi forradalom után több magyar képviselő került a cs. kir. csapatok fogságába, akiket Windisch-Grätz végül is szabadon bocsátott. Másrészt, Kossuth még a schwechati csata előtt küldte békekövetként a cs. kir. fővezérhez Ivánka Imre ezredest, akit visszatérőben a horvát határőrök elfogtak. Gondoljunk bele, milyen következményekkel járhatott volna, ha a képviselőház a rögtönítélő eljárás útjára utalja a két tábornok ügyét, s netán halálos ítélet születik.

Október 24-én a képviselőházban felolvasták Vay Miklós báró, erdélyi királyi biztos levelét, amely mellett megküldte Anton Puchner báró, altábomagynak, az erdélyi cs. kir. csapatok parancsnokának Erdély hatóságaihoz és lakosságához intézett proklamációját; valamint Vay jelentését arról, hogy már sajtó alatt van Erdély nemzetiségeihez intézett ellenproklamációja. Nyáry Pál, az OHB tagja azt javasolta, hogy intézzenek kiáltványt a magyar néphez, s világosítsák fel a népet arról, hogy az országgyűlés és az OHB nem akar mást, mint az 1848-as törvények biztosítását. Majd a Ház helyeslése közepette indítványozta, hogy a proklamáció szerkesztésével Deákot bízzák meg. Deák elhárította a megtiszteltetést, mondván, hogy ha proklamációt akarnak intézni a néphez, készítse el azt az OHB, s a Ház ne avatkozzon bele. Emellett „a proklamációknak egy oly saját stílusa van",

194 Kónyi Manó II. 347-349. p.; Beér - Csizmadia 288. p. Állásfoglalását kiemeli Csengery: Deák 8788. p.

170