Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen

Miután Batthyány és Deák eredménytelenül tért vissza a bécsi küldetésből, a kormány lemondása - az alkotmányos kormányzat logikája szerint - elkerülhetetlenné vált. Klauzál és Kossuth szeptember 10-én benyújtották lemondásukat a nádornak, s másnapra elkészült Batthyány és Deák lemondó nyilatkozata is. (Esterházy már szeptember elején lemondott, Széchenyi ekkor már a döblingi elmegyógyintézetben volt, Eötvös és Mészáros nem volt a fővárosban). Gyulay Lajos naplója szerint „Batthyány, Kossuth, Eötvös úgy néznek ki, mintha börtönből szabadultak volna ki, csak Deák prosperál, ő rajta, nem tetszik ki a tűnődés, pedig, ha valaki, úgy ő bizonyára szívén hordja a magyar ügyet. Tiszta lelkű egy ember!"165

A másnap, szeptember 11-én az országgyűlés délelőtt 10 órától délután 3 óráig tartott zárt ülésében előbb Pázmándy Dénes számolt be a szeptember 4-én a királyhoz küldött országgyűlési küldöttség sikertelen útjáról, majd Kossuth ismertette az osztrák kormány emlékiratát, amely az önálló magyar had-, pénz- és kereskedelemügyi minisztériumok feladását követelte. Ezt követően a kormány tagjai Deák és Szemere kivételével elhagyták a miniszteri padokat, majd bejelentették lemondásukat. Deák elmondta, hogy nem a miniszteri tárcához ragaszkodik, „de mindazonáltal nem tartja örvendetesnek, hogy a Ház tudta nélkül elhagyjon egy olyan posztot, mely a jelenlegi viszonyok közepette annyira fontos, de miután kollégái a miniszteri padot elhagyták, így ő is ugyanazt teszi". Őt Szemere követte, aki kijelentette, addig nem teszi le a miniszteri tollat, „amíg nem alakul egy új törvényes minisztérium, mivel félek, hogy ha ez lemond, soha nem neveztetik ki egy második",166 Ezt követően Kossuth azt javasolta, hogy a nádor mellé állítsanak egy választmányt, mondják ki az országgyűlés üléseinek permanen- ciáját, s nevezzenek ki ideiglenes kormányt. Az első javaslatot hamar elejtette, a másodikkal kapcsolatban Wesselényi jegyezte meg, hogy miután a nemzet a forradalomra gyenge, „a bécsi kamarilla által ne engedtessük magunkat a törvényesség teréről letaszítani; engedjünk és tűrjünk". Nyáry Pál azt javasolta, hogy kérjék fel a kormányt, ügyvezetőként folytassa működését, s ő is javasolta a permanenda kimondását.167

165 Gyulay Lajos II. 154. p.

166 Szemere Bertalan: Politikai jellemrajzok. - Okmánytár. Sajtó alá rendezte Hermann Róbert és Pelyach István. Bp., 1990.258-259. p.; Csengery: Szemere 261-263. p. (Szerinte Deák azt mondta, „hogy ő sietni nem akar, de kész reá", ti. a lemondásra, és ö is fölkelt.) A kormány lemondására ld. Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében. (In:) A nagy év sodrában. Tanulmányok 1848-ról. Bp., 1981.497-503. p.; Urbán Aladár, 1986.632-638. p. - Már július 13-án, amikor a válaszfelirati vitával kapcsolatban felvetődött a kormány lemondása, Szemere volt az egyetlen, aki kijelentette, hogy ő marad. SZÍN 1282. p.

167 Hunfalvy Pál: Napló 1848-1849. S. a. r. Urbán Aladár. Bp., 1986. (továbbiakban Hunfalvy Pál) 75- 76. p.

155