Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen

Deák erre reflektálva közölte, hogy Nyáry utalása nyilván Madarász József július 10-i esetére vonatkozik. Felidézte ennek körülményeit, s különösen azt, hogy a Ház is úgy emlékezett Madarász szavaira, ahogy ő azokat feljegyezte, s miután Madarász értelmezte szavait, a dolognak vége volt. Nem érti, hogy Nyáry most miért akarja rendre utasítani a kormányt? Ő sem követel semmilyen privilégiumot a kormánynak. Úgy véli azonban, „rendreutasításra méltónak senki sem fogja tartani, ha valakinek előadását logikámmal nem egyezőnek mondom, mert tanácskozásokban a logikai fegyver az, mely a leghatalmasabb; vannak más fegyverek is, de én azokhoz nem értek; meglehet, ezen egyet is hibásan forgatom, de használom, mert bizalmam van hozzá." Amikor a kinyomtatást emlegették, azt javasolta, vagy maradjanak az előző napi modor mellett, „vagy világosítsák fel azokat, kik azt mondják, hogy a kinyomatás követelésében nincs következetesség." A Ház sem akart inkonzekvens lenni, mert a javaslatot tevők nem bizonyították be, „hogy nem lenne inkonzekvencia, most egy részletre nézve kinyomást követelni, midőn kinyomás nélkül tárgyalták a fődolgot." Kossuth pedig szerinte képviselőként nem adhatott felvilágosítást a kormány politikájáról, csak mint miniszter. Ha őt logika elleni hibával vádolnák, nem fájna, „mert vagy belátom, hogy logikám nem felelt meg a mértéknek, s akkor megváltoztatom, ha pedig nem látom be, maradok a magamé mellett; de hogy ilyesmi a ház méltóságát sértené, azt nem látom be." Ami a másik esetet illeti, Perczel kétségbe vonta a kormány politikájának egyenességét, azt állítva, hogy az „nem akarja a fönnforgó tárgyat tanácskozás alá bocsátani", mire Kossuth abban a hiszemben, hogy a kormányt ezzel a váddal nem lehet méltányosan illetni, kérte a Házat, fejezze ki bizalmát vagy bizalmatlanságát. Amikor ezt tette, a leglojálisabban cselekedett. Mi ebben a sértés a Ház méltósága iránt? Amikor pedig Kossuth azt mondta, ezek után látja, milyen törpe a minoritás, ezzel sem sértette meg a ház méltóságát, mert a „a csekély minoritás csakugyan törpe minoritás a nagy majoritás ellenében", még ha kiváló tagjai vannak is. „Higgyék el az urak, nyugodtabb lélekkel senki sem várja el önök ítéletét, mint mi, nem azért, mert hisszük, hogy majoritásunk lesz, hanem mert bizalommal vagyunk a Ház iránt" - folytatta. A Ház minden tagjára, az egész nyilvánosságra, az egész országra hivatkozva kérdezi: „van-e, vagy volt-e valaha minisztérium, mely a képviselők megválasztásába kevesebbé avatkozott volna, mint ezen minisztérium?" Olyan eset volt, hogy valaki mellett ezzel érveltek, de a hivatkozás csak hivatkozás volt. Vajon nem az volt-e a panasz a kormány ellen, „hogy nem gyűjti össze az erőket; nem az volt-e a panasz, hogy nem akar értekezni és őket valamely ösvénybe bevezetni; nem az volt-e a panasz, hogy szét engedi emyedni azon többséget, mely neki bizonyos volt?" S miért tette ezt a minisztérium? „Azért, mert nekünk nem csinált bizalom, nem szerzett többség, nekünk magától fejlődő bizalom kellett. Ez volt próbaköve annak, hogy állásunk lehető-e vagy sem? Ezt nyugodtan vártuk, és ha bizalmatlanság nyilat138