Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)
Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen
jai együtt és külön-külön kész ahhoz kötni állását az országgyűléssel szemben, hogy az országban feleslegessé váló haderő „őfelségének külmegtámadás ellen diszpozíciójára bocsáttassék a Pragmatica Sanctio értelmében." Ugyanakkor a kormány megjegyzi, hogy tiltakozik azon feltételezés ellen, „hogy ezen ígéret a lomba rd-velencei olasz nemzet elnyomásábani részvét szándékára magyaráztas- sék", s ez ügyben csak arra hajlandó segítséget nyújtani, „hogy a lombard-velen- cei nemzettel oly béke és egyesség megkötése eszközöltessék, mely egyrészt őfelsége méltóságának, másrészt az olasz nemzet jogainak, szabadságának, méltányos kívánatainak egyiránt megfelel." A kérdésben több felszólalás is elhangzott, majd Kossuth értelmezte a kormány július 5-i határozatát, mondván, hogy ennek értelmében elképzelhetőnek tartja az észak-itáliai tartományok egy részének elszakadását, a megmaradó rész számára pedig a legszabadabb alkotmányos intézmények biztosítását. Ha azonban az olaszok erre nem hajlandók, a magyar kormány kész a feltétel nélküli segítségnyújtásra. Nyáry Pál erre kijelentette, hogy nincs magával tisztában aziránt, hogy vajon a minisztérium politikája azonos-e Kossuthéval? Ha Kossuth Lajos fenti nyilatkozata bekerül a válaszfeliratba, akkor tökéletesen meg van nyugtatva, s indítványozta, hogy a válaszfelirat ezen új pontjának formulázásával Kossuthot bízzák meg. Kossuth erre azt felelte, hogy szerencsésnek fogja magát érezni, ha magyarázatával eléri, hogy a ház teljes egyetértéssel vagy többséggel dönt a kérdésben, s megígérte, hogy a formulázott szöveget a következő ülésen előterjeszti. Batthyány miniszterelnök tiltakozott az ellen, hogy Kossuth magyarázó kitételei bekerüljenek a válaszfeliratba tétessenek, mert ebbe csak az való, amit a királynak mondani akarnak, Kossuth felvilágosításait pedig csupán a határozatba kell iktatni. Deák felszólalása elején megjegyezte, ő maga nem akarta bírálni, a Ház tanácskozási modorát, mert a Háznak jogában áll - az általános tárgyalásra vonatkozó határozat ellenére - a válaszfelirat egyetlen pontját megvitatni. De ha már így történt, vegyék elő a válaszfeliratot pontonként, mégpedig az ominózus rész előtti pontokat, „s midőn majd azon kérdéses pontra rátérünk, akkor lehetne tanácskozás alá venni a két formulázott határozatot, és bennök végezni", mert ezt kívánná a dolog szoros logikai rendje. Igaz, hogy az említett pontra nézve a legeltérőbbek a vélemények, s ez is nagy befolyással van a háznak és az országnak politikájára: „de mégis nem teszi főtárgyát a válaszfeliratnak, és nem első pontja annak. Azt hiszem tehát, hogy nem igen van során, a válaszfeliratnak végéből egy pontot, mely érdekesebb, kikapni, átugorva a többit, s ezeket kevesebb figyelemmel tárgyalni." Ez olyan, mintha pld. a büntetőtörvénykönyv vitájában „a Ház annak egyes pontjait, melyek érdekesebbek, kiválogatná s előre tárgyalná." Ezért azt javasolja, hogy mivel az általános tárgyalással ott állnak, „hogy sok embernek van már határozott nézete a dologban, hanem abban akadunk meg, hogy 134
