Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VII. Az arányosítás és a tagosítás

a tagosítás során fáradságos munkával feljavított földjeiket elvesztik, és kezdhedk elölről.

Önkéntesen történt tagosításra, az egész község közös megegyezésére csak kivételesen találunk példát. Előfordult, hogy a maguk között megegyezni tudó parasztok egyes részleges birtokcseréket mérnöki és bírói segédlet nélkül hajtottak végre, mert bizalmatlanná váltak a mérnöki munka és a bírói eljárás iránt, és olcsóbb is volt. Ezek az esetek azonban ritkák, és nem nagy jelentőségűek. Például a Zala megyei Gombosszegen 1912-ben utólagosan törvényesítették a korábbi „tagosítás”-t, de az 54 birtokos utána is 144 parcellában bírta a 113 kát. hold földet, és akadt köztük olyan egy holdas birtokos is, akinek kilenc darabban feküdt az egy holdja. Ezt semmiképpen sem lehetett célszerű tagosításnak tekinteni. Az egykorúak is helyesen ismerték fel, hogy a tagosítás gyakorlati keresztülvitele állami támogatás és felügyelet nélkül alig lehetséges. Bár vannak adatok arra is, hogy a birtokosok igyekeztek a szomszédos parcellákat megvásárolni. A gazdag parasztság képes is volt néha vétel és csere útján a maga erejéből összesíteni birtokát, de ezek is csak kivételek maradtak.

A tagosítás végrehajtásának mértéke és módja szinte faluról-falura változott, három fő formát azonban meg tudunk különböztetni:

1. az „egytagos” tagosítás,

2. a „fordulós” tagosítás,

3. a „dűlős” tagosítás.

A tagosítások csoportosításának alapját a szántótagok száma képezte, mivel a gazdasági üzem szempontjából ez volt a leglényegesebb. Jelentőségben — a „szabad” gazdálkodás kialakítása, a mezőgazdasági üzem működése, és így a tagosítás szempontjából — óriási különbség van a szántóföld és a többi művelési ág között. A szántóföld szétszórtsága hátráltatta elsősorban a gazdaság előrehaladását. Ezért a művelési ágakat nem lehet egynemű mennyiségekként kezelni. A rétek szétszórtsága kisebb hátrányt jelentett, mint a szántóföldeké, bár ez is akadályozta a föld teljesen szabad és racionális kihasználását. A gazdasági üzem egyes kiegészítő földrészleteinek a különállása — mint például a káposztáskerteké, kenderföldeké stb. — ezek elenyésző terjedelme miatt szintén figyelmen kívül hagyható, bár a későbbi időszakban használatukat éppen kis terjedelmük akadályozta. A szőlők és gyümölcsösök kérdése más problémát jelentett. A termelési technika adott szintjén a szőlőparcellák szétszórtsága — tekintve, hogy rendszerint összefüggő szőlődűlőn belül volt — nem jelentett olyan hátrányt, mint a szántóföldek szétszórtsága. Ha a közös legelők és erdők felosztására és feltörésére csak a tagosítás után került sor, nem befolyásolta a már korábban lefolyt tagosítás módját, bár a feltört legelőrész növelte egy-egy gazda szántóföldi részleteinek számát. A tagosítások csoportosítása szempontjából a belsőségeket és a belső telekkel összefüggő „kertek alatti” szántóföld- vagy rétdarabokat is figyelmen kívül hagyhatjuk. Az úrbéri törvények értelmében a jobbágyi belsőségeket változatlan mennyiségben kellett kiadni, így a tagosítások egy-két kivételtől eltekintve csak a külső birtokokra

69