Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VII. Az arányosítás és a tagosítás

szorítkoztak. A belsőségben akkor sem következett be összevonás, ha egy birtokosnak több belső telke volt. Mindössze egy-két esetben hallunk arról, hogy a tagosítással egyidejűleg a belsőségeket is rendezték. Előfordult, hogy a tagosítások során gondoltak a belsőségek növelésére, új házhelyek kiosztására. Balatonfüred üdülőhellyé válása indokolta azt a kivételes esetet, hogy 1857-ben egyezségben megállapodtak, hogy a savanyúvízi kápolnáig nyolc öl szélességben új utat hasítanak ki, és két oldalán „a napról napra több felől nyilvánuló igényeknek megfelelni törekvő savanyúvízi fürdő és a természet kitűnő és egynél több ajándékával alkalmazott vidéknek felvi- rulhatása tekintetéből” új házhelyeket létesítenek. Ezeket elsősorban azok a közbirtokosok kapták, akik az érintett területen első osztályú földeket bírtak, a többiek a maradékon az út két oldalán birtokfokozat szerint osztoztak. Az új házhelyek tulajdonosainak vállalniuk kellett az út két oldalán az előírt minőségű, vastagságú és magasságú fák ültetését, ápolását és fenntartását. A volt jobbágyok viszont, ha új házhelyeket akartak, a falu nyugati szélén, az Aszófőre vezető út mellett juthattak ezekhez hozzá.7

Vizsgáljuk meg a továbbiakban, hogy mi jellemezte a tagosítások egyes formáit:

1. Az „egytagos” tagosítás. A szántóföldek egy tagban kerültek összevonásra. A gazdaság többi földterülete, a rét és a legelő vagy a szántóföldi taghoz került vagy külön tagot (tagokat) alkotott. Az egykorú szakirodalom követendőnek azt a megoldást tekintette, amikor a birtokos minden földjét, szántóját, rétjét és legelőrészét összevonták egy tagba, legfeljebb kisebb tehén- és libalegelő maradhatott közösben, és a falu közelében a lucernáskert külön tagban.8 Az „egytagos” tagosításnak ez a teljes módja kivételnek tekinthető. Gyakrabban előfordult az „egytagos” tagosításnak az a módja, hogy csak a szántóföldek teljes összevonására került sor. Többféle kombináció létezett. Volt eset, amikor egy-egy birtokos kapott külön-külön egy szántó- és egy réttagot, és valamelyikhez odatagosították a legelőilletőségét is. Ide sorolhatjuk még azokat az eseteket, amelyekben a legelő felosztatlanul közösben maradt. Találunk olyan formát is, amikor a legfontosabb földterület — a szántóföld — egy tagba került, és ezt egészítették ki a más művelési ágú földparcellák. Hetyefőn 1859-ben a szántóföldek kihasítása egy tagban történt, emellett mindenki kapott egy kisebb káposztáskertet, rétet két tagban, és a legelő közös maradt. Balatonarácson a nemesi birtokosok három helyen kapták ki földjeiket, egy szántóföldi, egy rét és egy erdőlegelőparcellához jutottak, a két holdnál kevesebbet bírók szántóföldjüket és rétjüket együtt kaphatták meg.9 Az „egytagos” tagosításnak velejárója volt, hogy a tagosítással egyidejűleg megszűnt a nyomáskényszer, áttértek egyben a „szabad” gazdálkodásra, abbamaradt az ugar és a tarló közös legeltetése, ha ezek már előbb nem következtek be. Ha ezeket nem akarták megszüntetni, ha meg akartak maradni a nyomásos gazdálkodás mellett, akkor az egy tagban való kihasításra gondolni sem lehetett. De ugyanakkor az „egytagos” tagosítás hiánya akadályozta a „szabad” gazdálkodásra való

70