Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VII. Az arányosítás és a tagosítás
mus. Voltak, akik azzal ellenezték a tagosítást, hogy megvannak elégedve a jelenlegi helyzettel, nem kívánják annak változtatását. Persze ez nem csak a régihez való egyszerű kötődést jelentette, hanem a saját kezük munkájával megművelt földdarabhoz való szívós ragaszkodást is. Ide társíthatok azok az érvek, amelyek szerint a föld el- daraboltsága nem nagymértékű, a tagosítással sem csökkenthető jelentősebb mértékben. A parasztság konzervativizmusa, „maradisága”, az újtól való — sokszor igen jogosult — félelme képezte a tagosítástól való húzódozás legfőbb okát. Amíg a kisparaszti gazdaság kívül esik az árutermelés körén, addig ragaszkodik a régihez, bármennyire szegényes eredményt ér is el a legnagyobb munkakifejtéssel. Sokszor az ellenzők nem is tudták nagyon mással magyarázni álláspontjukat, vagy a felhozott egyéb okokat lehetett igen könnyen megcáfolni. A második csoportba az olyan indokokat sorolhatjuk, amelyek a fennálló paraszti gazdálkodás módszereivel, az elsődlegesen még mindig önellátó gazdasági üzem szükségleteivel, elsősorban a hagyományos állattartás formájával függnek össze, tehát lényegében közvetve szintén a konzervativizmus következményeinek tekinthetők. Ez már fontos gyakorlati kérdés volt. Azzal érveltek, hogy határuk két-három nyomásra van felosztva, és tagosítás esetén a nyomásos gazdálkodást nem tudnák fenntartani, pedig a tarló legeltetésére szükségük van, mert a közlegelő kevés. A tagosítás veszélyeztetné a földdel nem rendelkező mezei napszámos munkások legeltetési jogát is. A szükséges legelőre való hivatkozások csak részben voltak helytállóak, általában a maradi gazdálkodást is tükrözték. A tagosítás elősegítette volna a szántóföldi takarmánytermelést, és így kevesebb legeltethető területre lett volna szükség, nem szorultak volna rá a tarló és ugar legeltetésére. A tagosítás ellen felhozott indokok között rendszerint ott találjuk, hogy a gazdáknak van jó és rossz, közel és távol felevő földjük, és ez igazságosabb helyzet, mint ha csak egy helyen volna. A szétszórtság előnyére általában megemlítették, hogy az biztonságot jelent jégverés és egyéb elemi csapás ellen is, mert nem valószínű, hogy például a jég egyszerre az egész határt elpusztítsa. Az egykorú szakírók természetesen ez ellen felhozták, hogy a biztosítás nagyobb és jobb védelmet nyújtana a jégkár ellen, de a nem, vagy csak részben tőkés módon gazdálkodó parasztokra a pénzben fizetendő biztosítási díj évről évre súlyosan nehezedne. A tagosítás ellen felhozott indokok harmadik csoportjának a forrása a tagosítás végrehajtásával szemben táplált bizalmatlanság. A falu határa különböző minőségű és távolságú földekből állt, sokan féltek, hogy a tagosítás során rosszabb helyre, a falutól távolabb kerülnek vagy rosszabb minőségű földet kapnak. A tagosítás során nehéz problémát jelentett a földek minőségi különbségeinek megnyugtató kiegyenlítése. Sok esetben rámutattak arra, hogy a földek annyira különböző minőségűek, hogy igazságos becslést elvégezni, a minőségi különbségeket mennyiséggel kipótolni a legjobb akarat mellett sem lehetséges. A jobban gazdálkodó parasztok féltek attól, hogy 68
