Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése
így a közel öt évig folyó küzdelem a városra nézve kedvezően dőlt el. Az adott esetben nem is volt vitás, hogy a jog a város oldalán állott. A perbeli vita fő érdekessége - és ez azonosan hangzott el a különböző fórumok előtt hogy mindkét fél a másik oldal forradalom előtd érveit használta fel álláspontja igazolására. A kanizsaiak 1848 előtt több mint másfél évszázadon keresztül küzdöttek azért, hogy őket ne tekintsék úrbériség alatt állóknak, és azt próbálták bizonyítani, hogy a városban úrbé- riség nem létezik. Most viszont ők állították és bizonyították, hogy úrbéresek voltak. A Batthyányak egy évszázadon keresztül - de már elődeik is - azt bizonygatták, hogy kanizsai alattvalóik úrbéres jobbágyok, most viszont — 1848 után — az ellenkezője, vágyás amellett érveltek, hogy Kanizsán sohasem létezett úrbériség. A vitában felhozott érvek arra mutatnak rá, hogy mennyire nem fedték a valóságot az úrbéri jog fogalmai, az úrbérrendezés merev kategóriái mennyire nem illettek az élet tényeihez. Az 1773. évi szerződés is, amely a Mária Terézia-féle urbárium kiadása után jött létre, és amelyet az uradalom csak erőszakoskodással tudott keresztülvinni,86 hemzsegett a pontatlan fogalmaktól. Ezt a vitában ki is használták. Az uradalom 1848 utáni álláspontja szerint a szerződésből kiderült, hogy a kanizsaiak nem voltak jobbágyok, a város határának az a része, amelyet a városbeli lakosság használt, nem belső és külső jobbágyi telkekből állt, az 1600 forintos árendát a városiak „azon mindennemű haszonvételekért, amelyekkel ezen városnak és határjának környékében mindaddig éltek és melyeket rész szerint mostani contractus által nyertek” adták. A szerződés nem nevezi jobbágyinak ezeket a haszonvételeket, sem a városi lakosokat jobbágyoknak. A birtokokat is contributionális fundusoknak hívták. A sessionalis házak sem jobbágytelket jelentenek, hanem csak arról rendelkeznek, hogy a külső földeket ne válasszák el a házaktól. Ilyen rendelkezéssel szabad királyi városokban is találkozunk, az uradalom Székesfehérvárt említette példaként. Ha azonban a szerződésben az úrbériségre utaló kifejezés tűnt föl, azt az uradalmi ügyvéd azzal próbálta elütni, hogy az urbárium ekkor hozatván be, az uralkodó beszéd urbarialis volt, ennek műszavait akkor éppoly divatszavakként használták, mint a vitatkozók idejében a „szervezési”-t. A Mária Terézia-féle urbáriumra is csak azért történt hivatkozás, mert akkor a nem nemes birtokokra más törvény nem létezett. Az uradalom most azt is felhozta, hogy 1753-ban a kanizsaiak ünnepélyesen ültakoztak a „colonicalis sors és conditio” ellen, és ellentmondásukat királyi rendelkezésre alapították.87 Szintén gyenge lábon állt a járásbíróság ítéletének az a része, amely a Berket részben „nem úrbéri”-nek minősítette. Az ítéletben elismerték ugyan, hogy a keleti pusztákat is úrbéri jelleggel bírta a város, tehát a cserébe kapott Berek is úrbéri lett, azonban a Berek területe nagyobb volt a keleti pusztáknál, és ez a többlet — az ítélet szerint — már nem úrbéri jellegű, éppen ezért a Berekért fizetett censusnak a keleti pusztákért fizetett census összegét meghaladó része — 1000 forint — nem úrbéri szolgáltatás, ezt tehát a városnak továbbra is fizetnie kell.88 A város joggal hivatkozott arra, hogy az 1811. évi szerződés nem tesz a Berek két része között különbséget, az uradalom az 62
