Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése
származó bevételét. Az 1853. évi úrbéri nyílt parancs a házatlan zsellérek szolgáltatásait földesúri kárpótlás nélkül megszűntnek nyilvánította, a boltok után fizetendő census pedig a királyi kisebb haszonvételek körébe tartozott, és azt az úrbéri kárpótlás nem érintette. Ezek szerint az uradalom kanizsai úrbéri jövedelme ádagosan évi 7228 pengőforint 8 krajcár volt. Ez öt százalékos tőkésítés esetén 144 562 pengőforint 40 krajcárt jelentett volna, lényegesen többet, mint a remélhető úrbéri állami kárpótlás legmagasabb összege. Továbbá ez készpénzben folyt volna be, illetve amíg a megváltás meg nem történik, tovább kapta volna az uradalom az évi jövedelmet. Érthető, hogy az uradalom megpróbálta az utóbbi megoldást választani. Azért mégis megkísérelte, hogy állami úrbéri kárpótlásra előleget szerezzen. Ez ugyan igen kockázatos volt, mert ha előlegben részesül, kevés reménye lehetett az úrbéri jelleg eredményes tagadására. Az úrbéri kárpótlási előleg azonban készpénz lett volna, a város viszont a szolgáltatásokat megtagadta, az uradalomnak követelései érvényesítésére tehát pert kellett indítania. Ha viszont az előleg igényét elutasítják, akkor ezt az uradalom kitűnő argumentumnak vélte a megindítandó per során. Talán még sugalmazta is az előleg ügyében illetékes soproni Cs. Kir. Kerületi Úrbéri Kármentesítő Bizottmánynak annak kimondását, hogy az 1811. évi kanizsai szerződés úrbérinek nem tekinthető, az abban kimondott kötelezettségek nem szűntek meg.77 Ezt követően 1852 decemberében az uradalom a kanizsai Cs. Kir. I. Osztályú Járásbíróságtól kérte a város bírói megintését az 1811. évi szerződésben foglalt kötelezettségek további teljesítése érdekében. A város ellentmondott.78 1853-ban az uradalom pert indított,V) de a járásbíróság az 1811. évi szerződést általában urbáriálisnak minősítette, és csak a Berek után fizetendő census nagyobbik részét — 1000 forintot — mondta ki nem úrbéri természetűnek. Eszerint ezt az összeget a városnak továbbra is fizetni kell, a hátralékot pedig megtéríteni.80 Mindkét fél fellebbezett, a soproni Cs. Kir. Kerületi Főtörvényszék 1854 áprilisában fel is oldotta az ítéletet, illetéktelennek jelentve ki ebben az ügyben a járásbíróságot. Az uradalmat keresetével a felállítandó úrbéri törvényszékhez utasította.81 Az uradalom ekkor megkísérelte, hogy addig is, amíg a pert az úrbéri törvényszéken elintézik, a várost közigazgatási úton kényszerítse a szolgáltatások teljesítésére. 1854-ben és 1855-ben kétszer is beadvánnyal fordult a kanizsai szolgabírói hivatalhoz, hivatkozva az úrbéri nyílt parancsra, amely szerint a szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítése ügyében a politikai hatóságok az illetékesek.82 A szolgabírói hivatal azonban — az uradalmi ügyvéd méltadankodása ellenére83 — mindkét esetben elutasította a kérelmet, és a soproni helytartósághoz benyújtott panasz sem járt eredménnyel.84 Az uradalom 1856-ban kezdte meg a pert az úrbéri törvényszék előtt, ennek folyamatát azonban nem ismerjük. Az uradalomnak a per megnyerésére nem sok reménye lehetett. Ezért még 1856 júliusában ismét megindította a kárpótlási eljárást, és kérte a kártalanítást a soproni földtehermentesítési országos bizottmánytól. Miután ezt — bár számításunk szerint jelentékenyen csökkentett összegben — 1857 nyarán megkapta, az úrbéri per továbbviteléről le kellett mondania.85 61
