Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése
az várható is volt - minden kérdésben az uradalomnak adott igazat, és ítéletében elmarasztalta a várost. A város fellebbezett, és a vármegyei polgári törvényszék még abban az évben - november 30-án - az úriszék ítéletét a legfontosabb kérdésben megváltoztatta, és a városnak a legeltetési jogot megadta. A törvényszéki ítéletet felsőbb helyeken is megerősítették, és az az 1835 májusában történt kihirdetése után jogerőre emelkedett.58 Az uradalom 1836 márciusában megújította a pert az úriszéken, azonban még 1842-ben is csak az újabb bizonyítékok összeszedésénél tartott. Az uradalmi ügyvéd belső használatra készült feljegyzései arra utalnak, hogy nem nagyon bízott az uradalom sikerében. Az ügy aztán ténylegesen el is sikkadt.59 A Berek legeltetési jogáért folyó küzdelem tehát a városiak győzelmével ért véget. Ha szenvedtek is károkat a harc idején, ha káraikat nem is tudták megtéríttetni az uradalommal, a fő kérdésben ők kerültek ki győztesen. A fejlődő város épületanyag igénye rohamosan nőtt. Bár az épületek túlnyomó többsége még tömés- és vályogház,6" a gazdagodó városi polgárság mind igényesebb lett magán- és középítkezései terén. Az 1811-ben már meglévő egyetlen városi téglavető a város növekvő igényeit nem tudta kielégíteni, a vidékről való behozatal a korabeli szállítási viszonyok között — még ha az uradalom nem is akadályozta volna meg — akadályokba ütközött. így a városiak előtt két lehetőség nyílt: vagy új téglavetőt létesítenek, vagy az uradalmi téglagyárból vásárolnak téglát. Az utóbbit csak drágán kaphatták meg, az uradalom ugyanis igyekezett kihasználni monopolhelyzetét. A város tehát az előbbi utat választotta, és 1837 tavaszán — talán a berki perben aratott sikerükön felbuzdulva — a sánci pusztától keletre lévő városi legelőből egy darabot elfoglaltak, és ott téglavetőt rendeztek be. A téglavetés földesúri jog volt, így már az 1811. évi szerződésben biztosított egyetlen városi téglavető is fontos engedményt jelentett a város számára, egyik lényeges mezővárosi kiváltságát képezte. Az uradalom jogainak további csorbítását nem tűrhette, rövidesen reagált is, még 1837 novemberében az úriszék elé idézte a várost. Az ismét a régi taktikát választotta, húzta az időt. A városi jegyző, korábban pesti ügyvéd, nemes Herkely János a feudális pereskedés jól ismert praktikáit alkalmazta. Hosz- szú oldalakon át elmélkedett az úrbéri adózás eredetéről, annak az állandó katonaság behozatalával való kapcsolatáról, a földesúri jogról. Mindez igen érdekes volna a korabeli felfogás megismerése szempontjából, ha nem tartanánk valószínűnek, hogy állításait maga az ügyvéd úr sem hitte, ő sem vette komolyan, mindez csak a per húzására szolgált. És ezalatt az idő alatt dolgozott a sánci téglavető, készült a tégla a városiak számára. Minden nap nyereség volt, a per kimenetele pedig bizonytalan. A városi ügyvéd hosszú periratának lényege végeredményben az, hogy a földesúr mutassa ki, adott-e valaha a városiaknak csak egy talpalatnyi földet is úrbéri szolgálatok ellenében. Az uradalmi ügyvéd válasza után is ismételten visszatért arra, hogy az 1811. évi szerződés nem urbáriális szerződés, Kanizsa nem úrbéri város, tehát úrbéri perrel nem is támadható meg. Az úriszék ítéletét előre lehetett látni: az uradalomnak adott 58
