Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése
akadályozzák.” 1861-ben nem is sikerült végrehajtani a tagosítást. Mivel a tagosítást elutasítók nem voltak hajlandók tárgyalni és eldönteni, hogy földjeiket a határ keleti vagy nyugati részén akarják, a bíróság sorshúzással döntött. A háromtagúak a határ keleti részére kerültek. 1863 januárjában készült el a mérnöki tervezet, majd júniusban megkezdődött a természetbeni kiosztás. A tagosítást ellenzők peres úton még egyszer megkísérelték — sikertelenül — a tagosítást elkerülni, majd a panaszok sorozatát nyújtották be. Végül is 1865. május 2-6-án hitelesítették a kiosztást. A legelő egy részének felosztásával a városiak — a házjoggal rendelkezők — növelni tudták földterületüket egyenként mintegy három és fél magyar holddal, ez korszakunkban ellensúlyozta az elaprózódást, bár az elkövetkező időszakban ez a folyamat felgyorsult. A birtokrendezést összegezve joggal állapíthatjuk meg, hogy ennek Kaposvár további fejlődése szempontjából pozitív jelentősége volt. A pozitívumok mellett azonban észre kell vennünk a negatívumokat is. A város és az uradalom közötti feudális kapcsolatok felszámolása nem jelentette azt, hogy a város megszabadult az uradalom nyomása alól. A 281,63 osztályozott holdat kitevő beltelekből (a haszontalan területeket nem számítva) 48,60 osztályozott hold herceg Esterházy tulajdonában állt, a területnek tehát több mint az egyhatoda (17,3 százaléka). Az 1858-ban összeírt 435 önálló házszámmal ellátott házból 38 volt a hercegé (8,7 százalék), ha a házakban lévő helyiségek számát nézzük, akkor 3585 helyiségből 262 helyiség (7,3 százalék). Az uradalom kezén lévő cselédházak módosítják így a képet, a város tíz, 21 helyiségnél többet magába foglaló házából hármat a herceg birtokolt. Az uradalom élvezte még egy ideig a királyi kisebb haszonvételeket. A szőlődézsma megváltása után a város kísérletet tett a kocsmajog megváltására is, a vásártér bővítése ügyében ugyancsak az uradalommal kellett tárgyalnia. Jellemző az uradalomnak a város életében játszott szerepére, súlyára, hogy 1875-ben az uradalom bérlője, Freystádtler, az egész város állami egyenes adójának 13,9 százalékát (58 257,89 forintból 8064,36 forintot), a földadónak 19,3 százalékát (6766,96 forintból 1308,21 forintot), a házosztályadónak 10,1 százalékát (18 824,96 forintból 1908,62 forintot) fizette. A tőkés gazdálkodás útjára tért uradalom, és részben az erre a bázisra kialakult élelmiszeripar viszont a XIX. század utolsó negyedében Kaposvár lendületes fejlődésének, szinguláris funkciói kialakulásának egyik legfontosabb tényezőjévé vált.54 Nagykanizsa a XIX. században vitathatatlanul Délnyugat-Dunántúl legfejlettebb helysége: jelentős iparral és kereskedelmi hatósugárral rendelkezett, önkormányzata is a legtágabb körű volt.55 Kiskanizsa ugyan kimaradt ebből az ipari-kereskedelmi fejlődésből, de Nagykanizsához kapcsolódva sikerült azonos jogi állapotban maradnia, és ez az uradalom jobbágyfalvaihoz képest még mindig sokkal kedvezőbb helyzetet jelentett számára, ha bizonyos mértékben függött is a fejlettebb Nagykanizsától. Az 56
