Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése

továbbra is teljesíteni kellett volna, és legfeljebb csak arról lehetett volna szó, hogy a városiak a szőlődézsmaváltsághoz hasonlóan megváltják tartozásaikat.38 Nyilvánvaló, hogy a mezőváros számára ez igen kedvezőtlen lett volna. A város nem úrbéres jellegét azonban nem lehetett bebizonyítani. Valószínű, hogy ezt a kérdést az uradalom sem erőltette azután, hogy az állami kárpótlást biztosítani tudta Kaposvár után is. 1854-ben a város tett kísérletet arra, hogy felújítsa azt a pert, amit még a század elején indított az uradalom által elvett földek visszaszerzése érdekében, és amelyet az úriszék és a megyei törvényszék már 1848 előtt a városra nézve kedvezőtlen ítélettel lezárt, de amelyet még a helytartótanács nem vizsgált felül. Ez is eredménytelen kísérlet maradt, az uradalmi ügyvéd azonban ekkor már azt hangoztatta, hogy a kaposváriak más úrbéresektől csak szerződésük némely pontjára nézve különböznek.39

A tényleges birtokrendezési pert a herceg 1857-ben indította meg. Az uradalom valószínűleg azt remélte, hogy a szőlődézsma ügyében gyorsan létrejött megegyezést a többi függő kérdés esetében is megismételheti, de az alkudozások nem vezettek eredményre. Csak annyit sikerült elérni, hogy a város nem gördített akadályt a rendezési eljárás megindítása elé.

A város ezzel kapcsolatos kívánságait 1858-ban foglalták össze.40 Közölték, hogy a kaposvári birtokosokat a bordézsma megváltására nézve „a tulajdonjog s okszerűbb gazdálkodás ösztöne” vezette, és így jöhetett létre az egyezség. Remélik, hogy a tagosítás, a legelő-elkülönítés és faizás kérdésében is „a törvény s igazságra alapított kedvező barátságos egyezségre” léphetnek, és az uradalmi meghatalmazottak uraságuk javát a városi nép érdekével kötik össze. Az irtásföldek visszaválthatóságát nem akarták elismerni.41 Megállapították, hogy Kaposvár a Mária Terézia-féle úrbérrendezés alkalmával a „közjó tekintetéből” nyert felmentést a „paraszt úrbér” alól. Ha az 1848. évi IX. törvénycikk nem vonatkozik teljes egészében a városra, tehát nem szűnik meg az úrbéri szolgáltatás a város minden néven nevezendő földje után, akkor a kaposváriak rosszabb helyzetbe kerülnek, mint a földművelő községek, „pedig illy mezővárosok nem kevésbé fontosak az államra amazoknál, itt iskolák, közintézetek alapíttat- nak, nagyobb közterhet viselnek, fogyasztási adó, katonatartás, közigazgatási költségek nyomják a várost.” Kijelentették, hogy a város létezésének alapját nem az úgynevezett házosztályföldek, hanem az irtványok képezték, ezért a város azt kívánta, hogy az irtásföldek a tényleges helyzetnek megfelelően váltságmentesen, minden beszámítás nélkül maradjanak a jelenlegi birtokosok kezén, legyenek azok örök tulajdonai, azaz szabad polgári birtokai. A kaposvári birtokosok kezén lévő egész földterület képezze a tagosítás és az elkülönítés alapját, és ezt a földterületet a városiak egy tagban kapják ki. A legelő-elkülönítés kérdésében kifejtették, hogy a városiakat illeti meg az egész határ legeltetési joga a hozzákapcsolt pusztákkal együtt, az uradalom a kaposvári határban nem legeltethetett, csak meghatározott számú uradalmi tiszt és cseléd hajthatta ki saját marháját, a Kapos szabályozása által nyert területet is a közöshöz kellene csatolni (azt az uradalom használta), a város azonban hajlandó minderről le51