Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése
és rétek alapján eszmei telkeket kell formálni. A szántóföldeken és réteken az elkülönítés után a közös legeltetés megszűnik, de a földesúr kérheti a tagosítást saját majorsági földjeit illetően. A törvényszéki ítéletet a helytartótanács jóváhagyta.21 Ezzel ugyan a két legfontosabb kérdés — a legelő mennyisége és helye — még nem dőlt el, de azért jelentős előrelépés történt. Az úriszék elfogultsága a földesúr mellett teljesen nyilvánvaló, ítéletének indoklása tulajdonképpen az uradalmi ügyvéd érvelésének a megismétlése. Csak a nyilvánvalóan tarthatatlan esetekben — például a városiak legelőhöz való jogosultsága kérdésében — ítélt a város javára. A vármegyei törvényszék ítélete sem meglepő akkor, ha számításba vesszük a város nemesi vezetését, a nemesek gazdasági érdekeltségét, azt, hogy a városi szántóföldek és rétek egyötödét a nemesek birtokolták. A vitatott kérdésekben a jogi igazság különben is a város oldalán állt, a legfontosabb ügyek pedig még ezután kerültek eldöntésre. A szabadságharc bukása utáni ellenforradalmi hangulatban Balassa Gábor szombathelyi püspök elérkezettnek látta az időt arra, hogy megtámadja a fend ítéletet. 1850- ben beadványt intézett a Cs. Kir. Legfőbb Törvényszékhez az ítéletek felülvizsgálását és megsemmisítését kérve. A püspök beadványában és a város az erre adott nyilatkozatban lényegében megismételte a korábban hangoztatott érveket, a Cs. Kir. Megyei Törvényszék jelentésében pedig a vármegyei polgári törvényszék ítéletét tartotta helyesnek.22 Az ügy további tárgyalásáról forrásaink nem beszélnek. 1856. október 25-én az új püspök, Szenczy Ferenc és a város között megegyezés jött létre. Megállapodtak abban, hogy a pert megszüntetik. Az uradalom 1006 hold (1200 négyszögöles) 83 négyszögöl legelőt ad a városnak törvényes legelő-illetősége fejében. Az „Alsóerdő”-t teljesen átengedi (551 hold), a „Szabad Csács” dűlőben lévő gyeplegelőt az országúiig (149 hold), a dobragaszti „Felsőerdő”-ből 264 holdat, valamint a korábban is megajánlott szétszórt darabokat. A legelőkön lévő fák és azok gyümölcsei a városé. Ha az ólai közbirtokosok valamiféle igényt támasztanának korábbi legeltetésük miatt, akkor azt a városnak kell kielégíteni. A szántóföldeken és réteken is megszűnik a közös legeltetés.23 A város tehát a kívánt 1692 hold helyett 1006 holdat kapott, az igényelt mennyiségnek csak valamivel több mint a felét, 59,5 százalékát. A 141 eszmei jobbágytelket véve alapul, ez telkenként 7,1 holdnyi legelőjárandóságnak felelt meg a 12 hold helyett. A város a legelőnek csak 41 százalékához jutott hozzá ott, ahol kérte: Szabad Csácson és a Felsőerdőben. Viszont az uradalom majdnem ötszörösét adta annak, amit eredetileg ígért, és a szántóföldek és rétek közös legeltetéséről is lemondott. Igaz azonban, hogy az uradalmi szántóföldekhez és rétekhez viszonyítva aránylag majdnem tízszer annyi legelőt szerzett meg magának. Egy hold uradalmi szántóra és rétre aránylagosan 3,4 hold jutott a közösből, míg a városiaknak csak 0,36 hold. Miért jöhetett létre ez az egyezség? Jelenlegi ismereteink alapján csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Valószínűleg mindkét fél eleve úgy tette meg ígéreteit, illetve terjesztette elő kívánságait, hogy számolt azzal, hogy abból engednie kell. Az urada47