Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése
kiadni. Egy telekre 12 holdat kívántak, vagyis 1692 holdat az 1924 holdnyi közös legelőből, a közös legelő 87,9 százalékát. Ebbe a mennyiségbe azonban a kavicsos gödrök, az árkok és utak nem vonhatók be. Az erdei legelőt úgy kérték, hogy ott az uradalom gubacs- és makktermés esetén se korlátozhassa a városiak legeltetését.17 Az uradalom e számítás vitatásába nem is bocsátkozott bele, hanem eleve elvetette azt a lehetőséget, hogy eszmei jobbágytelkeket alkossanak. Az uradalom a legelőjárandóság kulcsául az állatok számát kívánta felhasználni. Az 1837. évi rovatos adóösszeírás szerint a városban 304 vonós állat és tehén, valamint 207 sertés létezett. Egy hold legelőn — az uradalmi ügyvéd állítása szerint — négy-öt marha is megélhet, de az uradalom egy holdra csak kettőt számított, a sertésekből pedig tizet. így ígért az „Alsó- erdő”-ből 172 holdat, ezenfelül az uradalom hajlandó volt még ingyen átengedni a szétszórtan fekvő 43 holdnyi közös területet is. Tehát az uradalom — ha a minőségi különbségeket nem is vesszük számításba — a város kívánságának nem egészen egy- nyolcadát akarta teljesíteni. Az uradalom szerint azért járt több marha a legelőre, mint amennyi az összeírásban szerepelt, mert a házatlan zsellérek, a hegyi lakosok, a zsidók, valamint azok is tartanak marhát, akik a szántóföldekre és a rétekre építkeztek. Ezeknek viszont az uradalom nem köteles legelőt adni. A városiak erre azt válaszolták, hogy 1836-ban több száz szarvasmarha veszett el a járványban, ezért az 1837. évi összeírást nem lehet alapul venni. Az 1777. évi összeírásban 817 darab marhát tüntettek fel. Különben is tudott dolog — a városi ügyvéd szerint —, hogy a rovatos ösz- szeírások nem pontosak.18 Eltérés mutatkozott az uradalom és a város álláspontja között a kiadandó legelő helye tekintetében is. A város a Zala bal partján fekvő „Dobragaszt” és „Szabad Csács” dűlőkben kérte a legelő kihasítását. „Szabad Csács” gyeplegelő volt, a városi határ legjobb legelője. Az uradalom ezzel szemben az „Alsóerdő”-ben akarta a legelőt kiadni. Az „Alsóerdő” viszont azért nem tűnt alkalmasnak, mert azt előbb a vesz- szőktől, tüskéktől meg kellett volna tisztítani és megfelelő úttal és itatóhellyel sem rendelkezett.19 Az úriszék ítéletében 1846-ban kimondta, hogy curialis föld nincs a városban, Dobragaszt és Gógán külön puszta, a szántóföldeken és a réteken az uradalommal közös marad a legeltetés az uradalmi földek összesítéséig. A legelő-elkülönítésnek a tárgya csak az „Alsóerdő” és a szétszórtan fekvő darabok. Bár az egerszegiek csak cenzualisták, de a legeltetést gyakorolták, így abból őket kizárni nem lehet. Az irtásföldeket az uradalom tüntesse fel, az irtásföldek kihagyásával meg kell a régi „járt” földeket állapítani, és ezek alapján kell elméletileg az eszmei telekszámot kiszámítani. Mind az uradalom, mind a város, mind a magukat curialisnak tartó nemesek fellebbeztek.211 A vármegyei polgári törvényszék 1846 decemberében az úriszék ítéletét megváltoztatta. A nemesi curiák vitatását átutalta polgári peres útra. A vitás pusztákat Zalaegerszeghez tartozónak minősítette. Az esetleges irtásföldek már irtás jellegüket elvesztették, különben is a földesúr nem mutatta ki azokat. Az összes szántóföldek 46
