Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése
már a Mária Terézia-féle urbárium behozatalakor léteztek. Az 1768 után épült házak nem úrbéres jellegűek, azokat szántóföldekre és rétekre építették, olyan földekre, amelyek után tizedet kellett fizetni, tehát nem beltelkek voltak. A szántóföldekre és rétekre épült házak lakóit házatlan zselléreknek kell tekinteni. 1768-ban 257 házat írtak össze a városban, 1841-ben a 426 házból 156 állt tized alatt lévő földeken (36,6 %). Az uradalom egy házhelyet egy zsellérhelynek kívánt tekinteni, függetlenül attól, hogy hány család élt ott. Fontos kérdésként merült fel, hogy mi tekintendő közös legelőnek, mert mmél kevesebb az, annál kevesebbet kellett belőle kiadni. Érthető, hogy az uradalom mindent elkövetett az elkülönítendő terület csökkentése érdekében. A városiak az uradalommal közösen szokták legeltetni az ugart, aratás után a tarlót, tavasszal és a sarjú kaszálása után a réteket, de az uradalom hajlandó volt felerészben legeltetéséről lemondani és azt a városiaknak átengedni, fenntartva magának a másik fele rész legeltetési jogát. így az elkülönítendő közös terület a földesuraság szerint csak az „Alsóerdő” (549 hold) és a szétszórt kisebb parcellák (43 hold). A városi ügyvéd helyesen hivatkozott arra, hogy az 1836. évi törvény szerint a szántók és a rétek nem számíthatók a közös legelőhöz, és az elkülönítés után a városiak szántóföldjein és rétjein a legeltetés egyedül a városiak magánhasználata kell, hogy legyen. Az uradalom ismételten azt hozta fel, hogy a városnak elég legelője lenne akkor is, ha a közlegelőből nem kapna semmit. Csak állítsák vissza a városiak a kétnyomásos rendszert, amit törvénytelenül és az uradalom tudta nélkül, az uradalom nagy kárára szüntettek meg. Sőt az uradalom bíróilag kérte kötelezni a várost, hogy a szántóföldek felét ugaron hagyják. Jogosan írta erre Dervarics László városi ügyvéd, hogy ez a kívánság a „gazdasági iparnak és jobblétnek elnyomására célzó” törekvés, amire az uradalmi ügyvéd — önmagának teljesen ellentmondva — azt válaszolta, hogy „.. .a nemzeti ipar a trágyagyűjtés tekintetéből is inkább az istállókban való marhatartást, s ekképpen a legelők megszüntetését javallja...”, tehát nincs szükség arra, hogy az uradalom legelőt adjon, a városiak termesszenek kiterjedt szántóföldjeiken takarmányt.15 A városiak eleve elutasították a tagosítás lehetőségét, és az uradalom is kijelentette, hogy nem kívánja földjeit összesíteni.16 Nagy volt az eltérés a város és az uradalom álláspontja között abban a kérdésben is, hogy hogyan kell kiszámítani a legelőjárandóság mértékét. A városiak szerint elméletileg eszmei úrbéri telkeket kell alkotni, és azután megállapítani az egy telekre járó legelő mennyiségét. A városi ügyvéd számítása szerint a városiak tulajdonában összesen 2983 hold van. Zalaegerszeg határa az I. osztályba tartozott, egy egész telek tehát 25 holdból állt. A 2983 holdat el kell osztani 25-tel, akkor megkapjuk a városban lévő 119 2/s eszmei telek számát. Ehhez még hozzá kell számítani a 114 zsellér után (nyolc zsellér = egy telek) 14 2/s telket, a jegyző és a mester illetőségeként fél-fél telket, a plébános 164 holdnyi belsősége, szántója és rétje után hasonló számítással 6 4/h telket. Tehát a földesúrnak 141 eszmei telek után kellett volna a legelőjárandóságot 45
