Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése

veendő. Az uradalom viszont arra törekedett, hogy az úrbéres jellegű földek mennyiségét a minimálisra mérsékelje. Legelőször is a város határát igyekezett csökkenteni. Azt állította, hogy Dobragaszt és Gógán különálló puszta, nem Zalaegerszeghez tartozik, tehát ott az egerszegiek úrbéres jellegű földeket nem bírhattak, mert az úrbéri teleknek más határban nem lehettek tartozékai. De vita tárgyává tette a szorosan vett egerszegi határban lévő, külső földek jogi természetét is. Az évi cenzust az uradalmi ügyvéd szerint belső telkeik után fizették csak a városiak. Az 1720. évi összeírásba felvett földeket az uraság engedélyével használták, a többi szántó és rét azonban irtásföld, melyeket engedély nélkül irtottak ki, az uradalom többször is tiltakozott. Az irtásokat mint foglalásokat, a közös legelőhöz kellene visszacsatolni. Az uradalom már korábban is vett vissza irtásokat, majorsági birtoka is így keletkezett. Az 1720. évi összeírás szerint a 104 városi lakos 185 hold szántóval és 141 kaszás réttel rendelkezett, tehát — az uradalmi ügyvéd szerint — 1549 hold szántó és 771 kaszás rét irtás jellegű. Jellemző, hogy ezt a számítást aztán maga sem meri alkalmazni, hanem az összes szántó és rét felét hajlandó a városiak korlátlan tulajdonául elismerni. A városi ügyvéd ezzel szemben az 1803. évi örökszerződésre hivatkozott, amely szerint a városiak az egész zalaegerszegi határban a házhelyeket, a szántóföldeket és a réteket tetszésük szerint használhatták, azokat szabadon adhatták és vehették. A városiak 1602-től igazolhatóan az egész határt folyamatosan bírták is. Az irtásra mindig a városi elöljáróság adott engedélyt, nem a földesúr, ez is azt bizonyítja, hogy a város az egész határt használhatta.12

A nem Zalaegerszegen lakó birtokosok a zalaegerszegi legelőn nem legeltettek, hasonlóképpen nem hajtottak a közös csordába a hegyi lakosok sem. Erre hivatkozva az uradalom birtokaik után nem akart legelőt adni. A városiak viszont azt hozták fel, hogy az egerszegi határ contractuaüs határ, abban mindenki egyforma joggal bír.13 A városiak itt saját maguk számára kívánták a legelő mennyiségét növelni, és nem a külbirtokosok és a hegyi lakók érdekeit képviselték. Nem akarták ezeket legeltetési joghoz juttatni, őket később is kizárták a közlegelő használatából. A külbirtokosok kezén nem sok föld volt, a hegyiek pedig szegények voltak. Az uradalom kimutatása szerint az 1734 hold szántóföldből és a 912 kaszás rétből az árendások bírtak 41 hold szántót (2,4 %) és 38 kaszás rétet (4,2 %), a hegyi lakosok bírtak 41 hold szántót (2,4 %) és 26 kaszás rétet (2,9 %), a külbirtokosok bírtak 105 hold szántót (6,1 %) és 162 kaszás rétet (17,8 %), a nemesek bírtak 342 hold szántót (19,7 %) és 187 kaszás rétet (20,5 %). Az uradalom becslése szerint a nemesek kezén lévő föld felét is a nem Eger- szegen lakó nemesek bírták.14

Ha a legelőt nem az úrbéres jellegűnek minősített házhelyek és külső földek után állapítják meg, hanem a háztulajdonosokat úrbéres házas zselléreknek tekintik, és ennek alapján nyolc zsellérhelyet egy teleknek számítva szabják meg a legelőjárandóságot, akkor lényeges kérdéssé vált volna, hogy ki tekintendő házas zsellérnek. Az uradalom szerint ő csak azok után a házhelyek után lenne köteles legelőt adni, amelyek