Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
II. Délnyugat-Dunántúl a polgári korban
DÉLNYUGAT-DUNÁNTÚL A POLGÁRI KORBAN II. A kutatások mai szintjén még nem tudjuk Somogy és Zala vármegyék helyét megnyugtatóan kijelölni az ország egészén belül. E keretek között nem is lehet feladatunk ezt megkísérelni, mindössze néhány jellemző adatsort mutatunk be a mellékelt táblázatokban.1 Zala vármegye 1785 és 1930 között a dunántúli átlagnál sűrűbben, Somogy ritkábban lakott volt. Viszont Somogy megyében az egyes járások közötti különbség már 1785-ben is sokkal kisebb, mint Zalában. Nyolc zalai járásban volt ekkor magasabb a népsűrűség, mint a legsűrűbben lakott somogyi járásban, az igaliban, a legritkábban lakott zalai járás népsűrűsége hét somogyi járásét múlta felül. 1785 és 1869 között a népesség növekedése Zala megyében lényegesen elmaradt a dunántúli átlag- tól, Somogy megyében megfelelt a dunántúli átlagnak. 1869 után megváltozott a helyzet, Zala megye lakossága gyorsabban növekedett a nagyobb népsűrűsége ellenére, mint Somogy megyéé. Különösen feltűnő, hogy Zala vármegye északnyugati részének — a zalaegerszegi, a lenti és a novai járásnak, amely magába foglalta Göcsejt — a növekedési üteme 1869 előtt a legalacsonyabb, 1869 után a legmagasabb volt. Zala vármegye az ország egyik jellegzetesen aprófalvas vidéke. A megye egyes vidékein nem is beszélhetünk falurendszerű településekről.2 A polgári kori községi szervezet kialakulása előtt a települések pontos számát nem is lehet megállapítani, forrásaink sokszor 80-100 helységgel többet vagy kevesebbet vettek számba egy-egy összeírás során. A polgári kori községi szervezet pedig egy kisközség keretei közé is több helységet kapcsolt össze. Somogy megyében a puszták számbavételénél tapasztalható hasonló bizonytalankodás. 1787-ben a praediumok figyelmen kívül hagyásával a mezővárosok és falvak átlagos nagysága Somogybán 571, Zalában 373 fő volt, ennél kisebb átlag a Dunántúlon csak Vas megyében fordult elő. 1869-ben Zala vármegye lakosságának majdnem harminc százaléka 500 lakosnál kisebb helységben élt, Somogybán csak 11 százaléka, de ekkor itt a pusztákat a falvakkal együtt vették számba. Somogybán 1930-ban a lakosság 22 százaléka élt külterületen, főleg a pusztákon. Tehát mindkét megyére jellemző volt, hogy népének jelentős hányada kis településeken szétszórtan élt, ennek következményeit az egész polgári korban, de még napjainkban is számításba kell venni.3 A polgári átalakulás időszakában mindkét megyében a lakosságnak körülbelül az egyötöde mezővárosban lakott, tehát élvezte annak kisebb-nagyobb kiváltságát. A mezővárosok Somogy megyében is valamivel gyorsabb ütemben növekedtek 1785 és 1869 között, Zalában növekedésük igen dinamikus volt, kiváltságaik is szélesebb körűek. A két megyében szabad királyi város nem létezett, szerepüket egyes mezőváro11
